rengeteg sztárfellépővel

2021.06.30. 14:29

Július végén Debrecenben lesz a Csillagpont református ifjúsági találkozó

Július 27. és 31. között a cívisvárosban rendezik a jeles eseményt. A szervezők több mint száz hitéleti, lelkiségi, kulturális programmal várják a fiatalokat – írja az MTI.

Fotó: illusztráció / Napló-archív

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a rendezvény szerdai, budapesti beharangozóján úgy fogalmazott: a Csillagpont a református egyház „nyitott ajtaja a fiatalok felé”. Egy hely, ahol együtt lehet gondolkodni velük azokról az értékekről, arról az „életformáról, ami a mi életünket is megtartotta és gazdaggá tette”.

A püspök elmondta: a kétévente megrendezett, tematikus fesztivál idei témája a szabadság. Nem a külső, hanem a belső szabadságot, a megszabadítottság élményét szeretnék ünnepelni, abban akarnak „együtt megerősödni”.

A találkozóra több ezer 18 és 35 év közötti fiatalt várnak – mondta Balog Zoltán, megjegyezve, külön öröm, hogy a fiatalok harmada a határon túlról érkezik.

Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora ismertette: a fesztivált fiatalok szervezik fiataloknak, és teljesen alkoholmentes. A délelőtti főelőadások után kiscsoportos beszélgetések, imaséta, sportolási lehetőségek és játékok is várják a fiatalokat. Az előadások, beszélgetések a szabadság mellett a párkapcsolat, a pályaválasztás témakörét is érintik majd – mondta.

A Csillagpont színpadán fellép a Kowalsky meg a Vega, az Irie Maffia, az Aurevoir és Pintér Béla énekes. A fesztiválra regisztrálni a rendezvény honlapján, a csillagpont.reformatus.hu oldalon lehet. A Csillagpont református ifjúsági találkozót először 2003-ban Bodajkon rendezte meg a református egyház.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában