Fotókkal

2021.06.02. 12:38

Az 1944-es debreceni szőnyegbombázás áldozataira emlékeztek a városban

Három helyszínen tartottak koszorúzást szerdán.

Fotó: Molnár Péter

Összehangolt légitámadást indítottak Magyarország ellen 77 évvel ezelőtt, amely során Szolnok, Miskolc, Debrecen, Nagyvárad és Kolozsvár pályaudvarai jelentős károkat szenvedtek. A bombázás célja a vasúti szállítások, a logisztikai kapacitások megtépázása volt, azonban nemcsak a közlekedési és ipari létesítmények váltak a bombazápor áldozatává, hanem városi polgárok is. Hadtörténészek szerint az 1944-es szőnyegbombázás volt a II. világháború egyik legsúlyosabb eseménye, a legnagyobb bombatámadást pedig Debrecen szenvedte el.

– A korabeli krónikákból jól tudjuk, hogy már reggel kilenc órakor megérkeztek a bombázó gépek a cívisváros felé. Hónap eleje volt, így a megszokott módon a jegypénztárak előtt hosszú sorok álltak, és a város reggeli élete volt éppen indulóban. A szirénák ugyan már negyed órával korábban jelezték a veszélyt, de a polgárok közül nem sokan menekültek az óvóhelyekre. Óvatlanságuknak többek között az lehetett az oka, hogy a tragédia előtt több alkalommal láthattak a debreceniek repülőrajokat, amelyek bár elhúztak a város felett, de nem Debrecen volt a célpontjuk. Ez a naiv óvatlanság mintegy 1200 debreceni életébe került – idézte fel a 77 évvel ezelőtti történéseket Puskás István alpolgármester a Medgyessy sétánynál található emlékműnél. Mint mondta: több tízmillió pengőre becsülték a bombázás okozta károkat, hiszen a korabeli felmérések szerint az emberáldozatok mellett mintegy 280 épület semmisült meg, továbbá több száz épület rongálódott meg.

Fotó: Molnár Péter

Az alpolgármester kiemelte: az 1944-es esemény emlékeztet arra, hogy a háború mindannyiunkra egyaránt veszélyt jelent, de egyúttal figyelmeztet arra is, hogy hasonlóképpen a béke is megőrzendő kincsünk, amelynek óvása mindannyiunk közös feladata.

Ma is harcban állunk

– A cívisvárosi pályaudvarra 155 bomba csapódott be, a dolgozókkal teli postahivatalt, a vasutasokkal teli állomás épületét, a vágányokat, a veszteglő vasúti szerelvényeket és a vagongyárat is bombatalálat érte – erről már Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. területi igazgatóságának igazgatója beszélt, aki a Nagyállomás épületének falán elhelyezett emléktáblánál mondott beszédet. – Hűség és szolgálat kötötte össze a mentésben és helyreállításban résztvevőket. Hűség, egység és bajtársiasság kell, hogy most minket is összekössön, hiszen ma is háborúban állunk: a koronavírus-járvány elleni harc folyik. A járványhelyzet temérdek kérdést állított elénk, de nekünk vannak válaszaink. A vasutasok és postások erős szívvel, helytállással és kitartással mutattak példát az elmúlt időszakban. Most, amikor az 1944-es szőnyegbombázás hősi halottaira emlékezünk, tudatosítanunk kell az is, hogy a jövőbe vetett hit kincsét kaptuk tőlük. Köszönettel tartozunk a háború hőseinket, és köszönettel tartozunk a jelenkor hőseinek is. A bombázást követő mentésben résztvevők önzetlen segítsége üzenet a ma élők felé – mondta.

A debreceni önkormányzat és egyházi, társadalmi, valamint civil szervezetek képviselői a Medgyessy sétányon a város hősi halottainak és polgári áldozatainak emlékművénél, a Nagyállomás épületének falán elhelyezett emléktáblánál, valamint az Ispotály templom emlékművénél is elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

BBI

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/fohajtassal-tisztelegtek-a-debreceni-bombazas-tomegkozlekedesi-aldozatainak-5318272/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában