Ha a növények között telepatikus kapcsolat van, az a fénynél is gyorsabban terjedhet

Mire jó a növény? Egyes fajták légtisztítóként funkcionálnak, mert amellett, hogy oxigént állítanak elő, nagy mennyiségben képesek megkötni károsanyagokat is. Emellett szépek, díszítik a köztereket, frissítik a szobát, hozzájárulnak a természet egyensúlyának fenntartásához. De éreznek-e a növények? Az elmúlt évtizedben egyre többet hallani az akadémikus tudomány által hevesen bírált növényi neurobiológiáról, amelynek alapvető kérdései azon feltevésekre épülnek, mely szerint a növények idegrendszerrel, tudattal, emlékezettel rendelkező élőlények.

Lincoln Taiz, a Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i kampuszának nyugalmazott sejt-, fejlődés- és molekuláris biológia professzora korábban már fellépett az ellen, hogy az idegtudomány ezen ága egyáltalán létezne, mivel ehhez idegek – vagy valami ahhoz hasonlatos – kellene, ilyen pedig a növényeknek nincs. Egyik fontos érve szerint ha a kutatómunka antropomorfizálná a növényeket, akkor fennállna az a veszély, hogy a kutatói objektivitás is a semmibe veszne.

Megfelelő tudományos ismeretek hiányában nem kívánunk állást foglalni egyik irányba sem, ellenben sorra vettünk néhány olyan tényezőt, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a növényi idegrendszer meglétének kérdése egyáltalán felmerülhessen. Ehhez Linszter Árpád debreceni mítoszkutató segítségét kértük.

- Nem vagyok tudományellenes, sőt, amit az emberiség elért, azt is a tudománynak, a gondolkodásának köszönheti. Vannak azonban jelenségek, amelyekkel a mai tudásunk szerint nem tudunk elszámolni, mégis szemmel látható dolgok, nem feltétlenül ócska trükkök – írja a megmagyarázhatatlan jelenségek kutatója.

Érző növények?

Nevezzük a növényi neurobiológiát most tudományágnak, bár korántsem központi és elfogadott. Nem is túlzottan régi ténykedés, alapjai a huszadik század közepére nyúlnak vissza, egy Kaliforniában élő Luther Burbank nevű kertész-botanikushoz. A szakember a „növényvarázsló”, avagy „növényekkel suttogó” beceneveket is viselte. Főként nemesítéssel foglalkozott, többek között virágokkal, burgonyával, gyümölcsökkel. Az ő nevéhez fűződik a plumcot – azaz kajszilva – nevű fajhibrid is, amely se nem szilva, se nem barack, de mindkettő egyszerre. Burbank beszélgetett a növényeivel, tevékenységét pedig tudományos szemszögből is vizsgálni kívánta.

- Rájött, hogy az a telepatikus kommunikáció működik, amely a növények és emberek között mindig is létezett – olvasható Linszter Árpád értekezésében. A kaliforniai botanikus a The Training of the Human Plant című munkájában egy megfigyeléséről olvashatunk, mely szerint ugyan a növények nem értik a kimondott szót, egy bizonyos szinten képesek a telepatikus kommunikációra, ezáltal értelmezik a szavak velejét. Kaktuszainak állítólag olyan kitartóan ismételgette, hogy nem bántani, épp ellenkezőleg, megvédeni szeretné őket, hogy azok lassan levetették tüskéiket.

Az „életre kelt” növények a popkultúra számos vonatkozásában is megjelentek az elmúlt évtizedekben, a téma egyik nagy alapművének számít John Wyndham 1951-es A triffidek napja című regénye, melynek központi figurája rejtélyes, mozgásra is képes óriásnövényekkel foglalkozik. A mű jelentőségét igazolja a belőle készült számtalan adaptáció. Az évek során a könyvet feldolgozta egy mozifilm, három különböző rádiójáték, illetve két televíziós széria, a legutóbbi 2009-ben.

Ne feledkezzünk meg a DC Comics Swamp Thing nevű félig ember, félig növényi figurájáról sem, aki a „Zöld” nevű energiát használva él szimbiózisban a flórával, illetve manipulálni is képes azt.

Beszélhetünk olyan alkotásokról is, melyekben a növények ugyan nem központi elemként funkcionálnak, mégis nélkülözhetetlen kellékei a történetnek. David Lynch és Mark Frost közös legendája, a Twin Peaks például elképzelhetetlen lenne a duglászfenyők alkotta erdőségek, a szikomorfák és a „kék rózsa” nélkül. Egyébként Lynch állítólag újabb akcióra készül 2021-ben, melyről egyelőre csak annyit tudunk, hogy sorozat lesz és a Wisteria – azaz lilaakác – munkacímet viseli.

De vissza a tudományhoz! Míg Luther Burbank a növényekkel társalkodott, addig a világ másik felén egy bizonyos Sir Jagadish Chandra Bose nevű indiai fizikus azok érzékenységét vizsgálta. Olyan műszeres kísérleteket végzett, amelyek során tükrözött fény-nyalábok segítségével a legkisebb növényi mozgást is több ezerszeresére tudta felnagyítani – taglalja Linszter Árpád. Chandra Bose egyes alanyokat kloroformba mártva „kábított el”, így azok semmire nem reagáltak, később pedig a friss levegőn feléledve a legkisebb külső változásra is válaszingerrel feleltek.

A növényi idegtudomány fő célja, hogy felfedje a szöveteken belül működő kommunikációs hálózat szerkezetét. Erre jött rá 60-as évek közepén több kísérletével dr. Cleve Backster, aki a hazugságvizsgáló szerkezetek specialistája volt. Egyik kísérlete számára is annyira meghökkentő volt, hogy sokáig hezitált, az eredményt publikálja-e. Egy növény leveléhez erősítette a hazugságmérő elektródáit, hogy így mérjen esetleges elektromos impulzusokat. Ez egy rettegésreakciót váltott ki a növényekben. Hogy a rettegés minél hamarabb bekövetkezzen, égő gyufával érintette volna a leveleket. Abban másodpercben, amikor Backster erre gondolt (tehát a gyufát még meg sem gyújtotta), a szerkezet mutatói kilendültek, majd a papírra felrajzolták a hirtelen jött félelem jeleit, amelyeket a növény sugárzott. Természetesen Cleve maga sem hitte el azt, amit látott, ezért több más vizsgálatot is végzett. Rájött arra is, hogy a növények a keményebb zene hangjaitól inkább félnek, mint a lágyabb dallamoktól. Nem ok nélkül tartott kollégái reakciójától, kísérletét eleinte kétkedéssel fogadták, végül azonban mások is elvégezték ugyanazt a vizsgálatot.

Egy másik tudós, dr. George Lawrence – továbbfejlesztve Backster munkáját – arra jutott, hogy a növények nemcsak egymás közelében kommunikálnak, hanem ez a fajta telepatikus üzenetközvetítés talán jóval nagyobb méretekben is létezik. A Las Vegas közelében lévő Mojave-sivatagban egy közel 12 km hosszú területen elhelyezett több különböző növényt. A Backster-féle elektródákkal megtűzdelték a leveleket, az ellenőrző műszereket pedig hozzájuk kapcsolták. A kísérletek során a nap és az éjszaka különböző pontjain az egymással látszólag semmilyen látható-észlelhető kapcsolatban sem álló sok száz növény egyidejűleg hasonló heves reakciókat mutatott. Hogy mi történhetett akár a föld alatt (földrengés, lávakitörés, tengerrengés, mágneses hatás), nem tudták igazolni, csak azt, hogy történt valami, amit ezek a növények éreztek. Ezt volt Cyclop-projekt – írja a mítoszkutató.

A kísérletek következő fázisában ezeket a növényeket ólomszekrénybe helyezték el, így minden külső, elektromos-mágneses hullám elől elzárták őket. Az eredmény mégis ugyanaz lett: számos egyidejű reakció időben és térben. A tudomány jelen állása szerint a növények nem tudnak gondolkodni, nincs tudatuk, a kísérletek tanulsága szerint valami módon mégis képesek voltak reagálni. A tudóscsoport ekkor – érzékeny műszereikkel egyidejűleg – figyelni kezdte az összes lehetséges elektromágneses hullámhosszot, de nem vezetett eredményre. Ekkor terelődött a figyelmük a kozmoszra, így rádiócsillagászokat is bevontak a kísérletekbe. Ami akkor történt, sok kutatónak elvette a kedvét. A szenzációs felfedezés helyett továbbra is egy helyben topogtak, ugyanis az antennák az adott időpontokban, amikor a növények reakcióit mérték, semmi olyasmit nem észleltek az űrben, amitől a növények ezeket az eredményeket produkálhatták volna. Sem kvazárok, sem más csillagok nem viselkedtek a szokásostól eltérő módon. Ekkor jöttek rá, hogy a jelek egy olyan hullámhosszon érkeztek, amelyeket a földi elektromágneses eszközök nem tudnak mérni. Vagyis más természetű jeltovábbításról van szó, amely biológiai reakciók kiváltására képes. Így jutottak a tudósok a telepátia egy különleges változatához. Ez a kozmoszból érkező sugárzás ma még ismeretlen módon működik, a növényeink sejtjeiben realizálódik. Lehetséges, hogy a növényeink, fáink is rendelkeznek egy általunk nem ismert, de mindent átfogó biológiai kapcsolattal, amelynek terjedési sebessége a fénynél is gyorsabb.

- Persze ez mind csak feltételezés. Természetesen mindeddig nem sikerült bizonyítani, hogy az ólomszekrényben lévő növények milyen kozmikus üzenetekre eseményekre reagáltak. Így azt sem lehet tudni, hogy csakugyan a fénysebességnél nagyobb gyorsaságról van-e szó. Ha ez valaha is igaz lenne, jelentősen felülmúlna minden eddigi kutatási eredményt. Több tudós is állítja, hogy „a biológiai sugárzás terjedési sebessége a fénysebesség talán százszorosa is lehet.” Ez persze minden eddigi tudásunkat megkérdőjelezné. Ha igaznak bizonyulna, más problémákat is okozhatna a tudományban és a filozófiában. A dolog viszont itt kapcsolódik az űrkutatáshoz. Ezek új ismeretek, amelyek még gyermekcipőben járnak. De felmerül a kérdés, hogy egy ilyen új eszköz révén más kozmikus civilizációkkal is érintkezésbe léphetünk-e. Mindeközben mi még rádióhullámokkal és űrszondákkal fürkésszük a közeli és távoli csillagokat, galaxisokat, addig talán már régóta kommunikálnak velünk fejlett, értelmes földön kívüli civilizációk – fűzte hozzá zárásképpen Linszter Árpád.

Birtók Benjámin

Sorozatunk korábbi történetei itt megtalálhatók.