2021.05.14. 07:30
A bérleti szerződések lejártak, de nem lakoltatnának ki senkit sem a hajdúhadházi szociális lakásokból
Csak akkor kezdenék el a tíz lakás felújítását az Irinyi utcában, ha valamennyi ott élőnek biztosították a lakhatását.
Fotó: Kiss Annamarie
A jogszerűen az Irinyi utcai házban élő nyolc család közül még hárommal kell megtalálnia a megnyugtató megoldást az önkormányzatnak, melynek nem kötelezettsége az érintettek lakhatásának biztosítása, de az ingatlanfelújítások kezdésével megvárnák az összes lakó békés távozását – reagált érdeklődésünkre Hajdúhadház polgármestere. Csáfordi Dénest azért kerestük meg május 10-én, mert Donáth Anna (Momentum) európai parlamenti képviselő a közösségi oldalán kilátásba helyezte: az Európai Bizottsághoz fordul a helyi önkormányzat uniós támogatással való visszaélése miatt.
Hajdúhadház tavaly bruttó 500 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert egy elmaradott városrész fejlesztésére.
A pénzből egyebek mellett futná öt utca aszfaltozására, egy önkormányzati tulajdonú családi ház, továbbá tíz, szintén a város birtokában lévő, jelenleg is szociális bérlakásként funkcionáló ingatlan felújítására (Irinyi utca). Utóbbiak lakottak ugyan, de rossz állapotukról és a bennük élők szegénységéről mindent elmond, hogy bár a havi bérleti díj nem éri el az 5 ezer forintot, mégse nagyon fizetik, sőt, az önkormányzatnak két ingatlan esetében szerződése sincs a lakókkal. Ennek ellenére nem kezdeményezték se a jogcím nélküli lakásfoglalók, se a díjhátralékosok kilakoltatását.
Az Irinyi utcai szociális bérlakások esetében a bérleti szerződések április 30-án kifutottak, azok meghosszabbítását az önkormányzat már csak a nyertes EU-s projekt megvalósíthatósága miatt sem tervezte.
Hiszen a házakat nem lehet felújítani úgy, hogy közben laknak is bennük. A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre tekintettel a kormány lehetővé tette a lakásbérleti szerződések május 23-ig való meghosszabbítását (ezzel éltek is a lakók).
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/Cp09NS0Nu7VKgs-ZFvzqqGOpXF6qoncT1ZP90lmun5o/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhNjFmNzA4NjI5MjRjOWQ5OTQ1ODRiMmIxMmIyNTM1.jpg)
Ebben a helyzetben írta Donáth Anna, hogy „Csáfordi Dénes embertelen módon, EU-s pénzt felhasználva lakoltatna ki 12 családot”. A momentumos EP-képviselő szerint a Hajdúhadház által megcélzott uniós forrás pályázati felhívása a nyertesnek előírja, hogy kötelezően gondoskodnia kell az érintett családok lakhatásáról, méghozzá e körülményeik javítása mellett.
Megkeresésünkre Kiss Katalin, Hajdúhadház jegyzője elmondta: a város a nyertes pályázatában nem azt vállalta, hogy a jelenlegi bérlőkkel köt majd szerződést a felújított ingatlanokra, hanem arra szerződött, hogy a fejlesztendő lakóegységek a komfortfokozati növekedés után is szociális bérlakásként funkcionálnak majd, és a bérlők kiválasztásában is meghatározó elv marad a rászorultság. Ez pedig nem azt jelenti, hogy a felújítás után is feltétlenül ugyanaz a kör lakhat ott.
Csáfordi Dénes hangsúlyozta: akkor kezdenék el a munkát, ha az összes lakó békésen elhagyta az Irinyi utcai tíz házat. A városvezető cáfolja, hogy bárkit valaha is kilakoltatással vagy a „családok szétszakításával” (mert ilyen is elhangzott már) fenyegettek volna.
„Mindenki számára idejében, levélben jeleztük, hogy a bérleti szerződés április végével lejár.”
– A polgármesteri hivatal és a családsegítő munkatársai családonként, „kézen fogva” egyeztetnek arról, hogy miben tudnak segíteni. Egyszeri, 85 ezer forintos támogatással próbáljuk enyhíteni az anyagi gondokat, de lakást is ajánlunk a számukra. A roma nemzetiségi önkormányzatot szintén bevontuk, bár hangsúlyozom, hogy ez nem etnikai kérdés. Jelenleg már csak három család van, amelyekkel nem sikerült megegyezni. Azt szeretnénk, hogy mindenkinek legyen hol laknia.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/a2SZMh6D10oLZlQb75ip3gnEy2KhqMgJ2c1kPDISLRk/fill/1200/600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2MGU5ZGZjYjgzODRjMzA5M2YzMGJmZGQyYmU5YTEx.jpg)
Élhetőbb lesz a városrész
Az ügy kapcsán Bernáth Bálint, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat vezetője Csáfordi Dénessel közös nyilatkozatot tett, amelyben megjegyzik: az Irinyi utcai bérlők között van olyan, akivel szemben hatósági eljárás indult az elmúlt öt évben a gyerekek elhanyagolása, családon belüli erőszak, szülői életviteli problémák, igazolatlan hiányzás miatt. Arra is hivatkoznak továbbá, hogy a pályázat nem szegregátumból történő kiköltöztetésre irányul, hanem a terület státuszának emelésére.
Ha a hajdúhadházi nyertes EU-s pályázat zöld utat kap, és minden nehézség elhárul, úgy a korábban említetteken túl egy közösségi épület, egy közösségi kert és térfigyelőkamera-rendszer létrehozása is elindulhat a városrészben.
Ratalics László