2021.04.27. 08:30
Már annak is örültek a vendéglátósok, hogy megteríthettek
Huszonnégy vendéglátóhely nyitotta meg teraszát Hajdúszoboszlón a helyi turisztikai szervezet közzétett információi szerint.
Fotó: Tibai Irma
Kisebb-nagyobb éttermek, vendéglők, cukrászdák, borozók, sőt a rockközpont is várta a vendégeket szombaton a fürdővárosban. A csípős, de napsütéses időben mind egyre többen ültek be egy jót enni, inni, beszélgetni a vendéglátóhelyek teraszaira. Az üdülőövezet központi utcája azonban komor, elhagyatott képet mutatott.
Igénybe vett támogatás
A remény új erőre kapott a hétvégén a fürdőváros turisztikai övezetében. Kevés vendéget fogadhattak, mert a szálláshelyek zárva tartanak, a környező településekről szép számmal érkeztek látogatók. Köztük volt Kucskár Éva a családjával Berettyóújfaluból, kisebbik lányuk születésnapja alkalmából keresték fel a főutca megújult csárdáját. – Nagyon szeretjük Hajdúszoboszlót, ezt a csárdát, a hagyományőrzést különösen, a lányunk néptáncol – mondta el a szószóló édesanya. Szerinte a teraszok nyitásával, az idő javulásával a családok is nyitnak. Pinczés Károly tulajdonos és munkatársai nem tétlenkedtek az elmúlt hónapokban, hatalmas átváltozással fehérre meszelt, sötét nyílászárós hortobágyi csárdává változott a kerthelyiség melletti épület. – Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl – szögezi le a házigazda. A 35 dolgozó maradt, támogatást vett igénybe, de mint fogalmazott, a gárda is nagy áldozatot hozott, vállalták a 4 órás munkaviszonyt. Mire számítottak a mai nyitással?
„Örülünk annak is, hogy megteríthettünk, szinte elszoktunk tőle.”
– Készülünk a turizmusra, begyakorolunk. A szomszédos pizzéria is a vállalkozáshoz tartozik, ott kevés a személyzet, s miután kiszállításra tudtak dolgozni, könnyebben átvészeltük.
A szállodanyitásra várva
A strand főbejáratánál lévő másik nagy vendéglátóhelyet vezető testvérpár, Katona Marianna és Csaba édesapjuk örökségét viszik tovább. – Ha nincs a bértámogatás, nem tudtuk volna megtartani a dolgozókat. Így most nyugodtan nyitottunk. Eddig a kiszállításból teremtettünk forgalmat, ez az összesnek a 20-25 százalékát adta – nyilatkozta Marianna. Az üzletasszony remekül ért a csapatépítéshez, ez az összeszokott, 31 főnyi gárda csatlakozott a nemzetközi szeretetmozgalomhoz, betanulták, eltáncolták a Jerusalema lépéseit. Tibi kis megszakítással 2007 óta pincérkedik itt, egy négy hónapos kisfiú boldog apukája. Sok a csábítás, de most már a fejvadászcégek sem tántoríthatják el innen. – Ahogy bennünket megtartottak, mi sem fogjuk cserbenhagyni őket – jelenti ki.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/seB_PLO6NeSdIGi7TeMAu4WYBYOIw_TjNx5KJgzCJuk/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNhNTUzYzc2NjYzOTRkNmU5YmFlYjIxNTQ4YTZiZDll.jpg)
A túloldalban lévő kisebb vendéglő terasza, a kapcsolódó hotel homlokzata is megszépült a nyitásra. Egy-egy vendég érkezett elfogyasztani a teraszon ebédjét. Méhes János tulajdonos a dolgozói létszám felét tudta megtartani, a bértámogatást ő is igénybe vette. A szállodanyitást várja, itt akkor fog nőni a forgalom.
A Mátyás király sétány elején lévő étterem a május 1-je előtti napokban nyit, vendégkörüket ugyanis a turisták adnák. A palacsintázó ugyan kinyitott, ott egyetlen fiatal pár üldögélt. A vállalkozás a törzsgárdát megtartotta – tudtuk meg Kovács Zitától. – Amíg nincs nyitva szálloda, ez az utca nem él. De készülünk, itt vagyunk, talpon vagyunk!
Tibai Irma
Borítókép: Születésnapozni érkezett Kucskár Éva és családja Berettyóújfaluból
Kapcsolódó cikkek:
https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/terasznyitas-szavazoink-egyelore-kivarnak-5203384/
https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/hajdusamsonban-is-feltoltodhettek-a-teraszozok-5203039/
https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/reg-nem-latott-forgalom-volt-a-furdokertben-5200837/
https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/osszehozta-debrecent-a-kozossegi-szomjoltas-5200357/