teljes megújulás

2021.02.24. 11:40

Az Újkert van soron: zöldebbé, szebbé, kényelmesebbé válhatnak a városrész közterületei

Az erre vonatkozó szerződést február 10-én írták alá, a munkát egy debreceni cég végezheti nettó 621 millió 301 ezer 294 forintért – áll a Közbeszerzési Értesítő napokban megjelent számában.

20200514 Debrecen fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló Lehel utcai csupasz terület illusztráció.

Fotó: Napló-archív

Összesen öt cég nyújtott be ajánlatot, három cívisvárosi mellett egy nyíregyházi és egy isaszegi vállalkozás is pályázott. Az „Újkert gazdaságélénkítő környezeti megújítása” címet viselő projekt közel 120 ezer négyzetméter rekonstrukcióját tűzte ki célul.

A fejlesztés során 36 ezer 939 darab évelő növényt ültetnek, felújítanak 54 ezer 979 négyzetméternyi fűfelületet.

Öt játszótér és 4 ezer 257 négyzetméternyi sportpálya is modernebbé válik majd. A parkokban 62 meglévő padot felújítanak és 51 újat telepítenek, továbbá kihelyeznek 42 hulladékgyűjtő edényt.

Mindemellett 1 kutyafuttató és 1 KRESZ-pálya kialakítása is megtörténik, valamint parkolóátalakítás keretében padkarendezést végeznek. A terület közbiztonságának figyelésére 4 helyszínen 11 kamerát telepítenek.

Fotó: Napló-archív

„Amint az időjárás engedi, elkezdődhet a munka. A célunk az, hogy az újkertiek is minőségi, attraktív zöld környezetben élhessék mindennapjaikat. Megújulnak járdák, parkok, játszóterek” – írta a napokban " target="_blank" rel="noopener noreferrer">hivatalos Facebook-oldalán Papp László, Debrecen polgármestere.

Idén öt helyen

Debrecen „Zöld város” programja keretében zöldfelületek rekonstrukciója, fák gallyazása, cserjeirtás és gyomtalanítás, aljnövényzet frissítése, fásítás és füvesítés valósulhat meg több városrészben. Fejlesztik az aktív rekreációs zöldterületeket, a játszótereket, sportpályákat, kondiparkokat alakítanak ki, szükség szerint felújítják az ivókutakat, cserélik az utcabútorokat.

A sétautak, járdák nyomvonalának rekonstrukciójára is sor kerülhet, rendbe teszik a parkolóhelyeket, kerékpártárolókat.

Több helyre telepítenek kamerákat, melyekkel jelentősen visszaszoríthatók és megelőzhetők a bűnesetek.

Fotó: Napló-archív

A fejlesztések által a település környezeti állapota is javul. A 2021. évi költségvetésben összesen 3,7 milliárd forintos beruházási tételt képvisel a Zöld város program, melynek keretében a Petőfi téren, az Újkertben, a Tócóskertben, a Tócóvölgyben és a Sóház városrészben fejlesztenek majd. A város szeretné ezt a programot a következő európai uniós fejlesztési ciklusban is továbbvinni.

HBN

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kezdodhet-az-ujkert-megszepitese-4993060/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában