a tudás összeköt

2021.01.28. 12:48

Világszínvonalú biológiai labor épül Debrecenben

Pilot kutatólaboratórium létesül a cívisvárosban, a részletekről csütörtökön online projektnyitó rendezvényen számoltak be a szakemberek.

Fotó: unideb.hu

A Pilot kutatólaboratóriumban olyan kísérleteket végezhetnek majd a szakemberek, amelyek szükségesek lesznek a Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyaggyár munkájához, fejlesztéséhez és gyártásához.

Fotó: unideb.hu

– A Debreceni Egyetemre rendszerszintű gondolkodás jellemző, és ezt a Pilot kutatólaboratórium létrehozása is igazolhatja. Egyértelmű az Általános Orvostudományi Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar és a Műszaki Kar jelenléte a labor épülése kapcsán – emlékeztetett Pintér Ákos. A Debreceni Egyetem rektorhelyettese a projekttel kapcsolatban elmondta: 2169 négyzetméteres alapterületből mintegy 1248 négyzetméternyi térben folynak majd kutatások. – Vírus- és baktériumalapú biológiai és biotechnológiai alapanyagok előállítására lesz lehetőség. A kisszériás gyártás pedig az anyagok kipróbálását is biztosíthatja – mondta.

Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese szerint ez a projekt jól példázza a felsőoktatási intézmények, és az egyetemi tudásbázis jelentőségét. – Azt látjuk, hogy

„a tudás, ami az egyetemeknél megtalálható, és a vállalatokkal is összekapcsolódik, az mind a tudományos élet területén, mind pedig gazdasági vonatkozásában hasznos.”

A hazai kutatások és fejlesztések Magyarországot nemzetközi szinten láthatóvá teszik – hangsúlyozta.

A Pilot kutatólaboratórium épületeinek tervei
Fotó: unideb.hu

Innovatív technológiákkal

A Pilot kutatólaboratórium kihasználhatóságát biztosítva a leginnovatívabb gyógyszeripari technológiák alkalmazására törekedtek a tervezéskor. – Vannak bizonyos technológiai platformok, amelyek alkalmazására törekedni kell. A fókuszban a flexibilitás áll, ami egy modern biotechnológiai laboratóriumban egyszerhasználatos technológiák beépítésével is megvalósítható – mondta Domonkos Dávid, a Debreceni Egyetem Biotechnológiai Intézetének intézetigazgatója.

Az innovatív technológiák felhasználásnak gyakorlatban való alkalmazása kapcsán kiemelte a kapacitás-kihasználás növelését, a GMP megfelelőséget, a minőség standardizálását, a termékváltás egyszerűsítését, valamint a humán munkamennyiséget.

– Az eldobható eszközök előnye lehet a beruházási költségek csökkentése, a technológiai biztonság, valamint a humán hibák csökkentése, ugyanakkor hátrányai között szerepel, hogy bizonyos technológiai lépések nem lehetségesek – tette hozzá.

A Pilot kutatólaboratóriumot várhatóan 2023-ban helyezik üzembe.

BBI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában