2020.10.01. 08:07
Zenés istentiszteletet tartottak Pocsajon
A településen először járt az Őrálló Dicsőítő zenekar.
Az Őrálló Dicsőítő zenekar tagjai: Bíró Dóra (balról), Papp Tibor, Farkas Ibolya Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Pocsaj. Szeptember 27-én Kurta Szabolcs tiszteletes kezdeményezésének köszönhetően egy zenés istentiszteletben volt része a Pocsajra látogatónak. Az egyetemistákból álló, Őrálló Dicsőítő zenekar három éve alakult, először jártak a településen. A 11 órakor kezdődő istentiszteleten számos éneket adott elő a zenekar, majd Bogáti Attila református lelkipásztor hirdetett igét. Beszédében kiemelte: az ember, amikor a Szentírást olvassa, érteni fogja, amikor Isten megindítja, vagy éppen felállítja őt. Az Úr figyelmeztet bennünket arra is, hogy vegyük észre a különbséget a kegyetlen gyávaság és az Istennel való bátorság között – hangsúlyozta a lelkipásztor.
A zenekar szívhez szóló énekei minden jelenlévőt meghatottak. Kurta Szabolcs tiszteletes is köszönetét fejezte ki az együttesnek a műsorért, akik egy ajándék képpel köszönték meg a meghívást a tiszteletesnek.
Nagyné Kelemen Mónika