kiváló együttműködésben

2020.10.23. 19:01

Ünnepi elismerések az önzetlen polgári szolgálatokért

Nemzeti ünnepünk, október 23-a tiszteletére regionális polgárőr ünnepség zajlott Nádudvaron.

Fotó: Marján László

A vírusvédelmi intézkedések maximális biztosítása mellett négy megye: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék elismerésben részesülő polgárőrei számára – a koronavírus-járványveszélyre figyelemmel – rendhagyó regionális ünnepséget rendezett a megyei szövetség a város művelődési központjában, október 23-án.

Az elnöki asztal. Balról: Maczik Erika, Bodó Sándor, dr. Túrós András, Boros Viktor és dr. Gali Sándor rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vezetője
Fotó: Marján László

A Himnusz elhangzását követően Maczik Erika Nádudvar polgármestere köszöntőjében a polgárőrök önkéntességét és szolgálatkészségüket emelte ki, kiváltképp az idei rendkívüli helyzetben. Mindamellett méltatta a fiatalok bevonását és az önkormányzattal való kiváló együttműködést.

Fotó: Marján László

Bodó Sándor államtitkár, országgyűlési képviselő az ünnep reggelének élményét osztotta meg a hallgatósággal, amellyel a polgárőrök folytonos, ünnepnapot is feláldozó szolgálatát hangsúlyozta. Püspökladányban ekkor indult ugyanis egy emlék kerékpártúra Nádudvarra, s onnan jőve látta, majd' minden elágazásnál, dűlőútnál ott állnak szolgálatban a helyi, környékbeli polgárőrök. Hozzátette még: polgárőrökre rossz szót még sosem hallott, s ez azt jelenti, hogy az utcavégi egyszerű nénikétől, az intézmények, civilszervezetek képviselőin át a települési vezetőkig mindenki elismeréssel szól róluk.

A négy megyéből érkező kitüntetetteknek az államtitkár mellett dr. Túrós András urat, az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) elnöke adta át a díjakat.

Marján László

Hajdú-bihari elismerések

Az Országos Polgárőr Szövetség elnökének előterjesztése alapján az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend” kitüntetést adományozta Barta Imrének, a Nádudvari Polgárőr Közhasznú Egyesület elnökének.

Az Év Polgárőre kitüntető címet kapta Szűcs Gábor, Tiszagyulaházi Polgárőr Egyesület elnöke.

Az Év Polgárőr Pedagógusa kitüntető címet kapta Bakné Méhes Éva, Berekböszörmény Polgárőr Egyesület elnöke.

Az Országos Polgárőr Szövetség az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntető címet adományozta Hajdúböszörmény Polgárőr Egyesületnek. Elnöke: Rácz Gábor.

Hatékony közterületi polgárőr szolgálatért elismerést adományozott a Hajdúhadházi Polgárőr Egyesületnek. Elnöke: Csősz József.

A Polgárőr Érdemkereszt” arany fokozatát vehette át Boros Viktor, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, az OPSZ elnökségi tagja.

Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőrök és ifjú polgárőrök folyamatosan végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül oklevelet adományozott, és elnöki jutalomban részesítette Kiss Lászlót, a Sárrétudvari Polgárőr Egyesület tagját, valamint Marczin Sándort, a Hajdú Bihar Megyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnökét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában