2020.10.28. 16:00
Többféle támogatással is segítik a debreceni időseket
A legjelentősebb igény a térítés nélküli szolgáltatások iránt mutatkozik.
Fotó: illusztráció / Shutterstock
A 2020-as év számtalan megpróbáltatást tartogatott, azok is nehéz helyzetbe kerültek, akik egyébként is élvezhetik családtagjaik támogatását. A koronavírus-járvány nagyban befolyásolja az idősek mindennapjait, éppen ezért érdeklődtünk az időskorúak jelenlegi helyzetéről. Ezzel kapcsolatban Debrecen Megyei Jogú Város (DMJV) Önkormányzata több intézkedésről tájékoztatta a Naplót.
Óvatosabbak az idősek
– Célunk, hogy komplex segítséget nyújtsunk a rászorulóknak, ebben a rendkívüli helyzetben különösen az időseknek. Így nemcsak a Városi Szociális Szolgálat, hanem a Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Debreceni Karitatív Testület is bekapcsolódik a szépkorúakat támogató munkába. A koronavírus-járvány első hullámában sikerült mind a bentlakásos intézményekben, mind pedig a nappali ellátás terén biztonságos megoldásokat találni.
„Célunk, hogy a Covid–19-járvány második hulláma alatt is az ellátottak igényeinek megfelelően biztosítsuk a szolgáltatásokat.”
A nappali ellátásban érezhető, hogy a tavasszal tapasztaltakhoz képest most nagyobb a családi támogatás, hiszen van lehetőség a családtagok találkozására, akik – elsősorban a Debrecenben élők esetében – több segítséget tudnak nyújtani például a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában. Könnyebbség az is, hogy már nincs érvényben az időseknek előírt vásárlási időkorlát (9–12 óra) sem, így a napirendjükhöz könnyebben tudják igazítani a teendőiket – ismertette célkitűzéseit lapunknak az önkormányzat.
– A szakosított ellátásban – azaz a bentlakásos intézményeinkben – mivel intézményelhagyási és látogatási tilalom van érvényben, a családtagok hiánya fokozottan jelentkezik. Számukra a személyes kapcsolattartást biztosítani tudjuk azáltal, hogy vásároltunk 20 darab okostelefont mobilinternettel még a tavasszal érvénybe lépő veszélyhelyzet első napjaiban. Emellett a mentális gondozás is nagyobb hangsúlyt kap minden ellátási formában. Általánosságban elmondható, hogy az idős korosztály tagjai a második hullámban tartanak a megbetegedéstől, ezért óvatosak. Intézményeink munkatársai a jelenlegi járványügyi helyzetre vonatkozó előírások betartásával végzik a napi feladataikat, ezzel óvva az ellátottak és önmaguk egészségét is – válaszolták.
Mentálhigiénés gondozás
A Városi Szociális Szolgálaton keresztül alapszolgáltatásként házi segítségnyújtást, étkeztetést és nappali ellátást (idős, demens idős személyek és fogyatékossággal élők számára) biztosít a debreceni önkormányzat.
– Ezt elsősorban olyan 65 éven felüliek vehetik igénybe, akik önmaguk ellátására csak segítséggel képesek. Számukra hétfőtől péntekig nyújtunk segítséget például bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, hivatalos ügyek intézésében, alapápolási és gondozási tevékenységekben. A nappali ellátás a 18. életévét betöltött, önellátásra részben képes személyeknek nyújt szolgáltatást, többek között foglalkoztatást, mentálhigiénés gondozást, háztartást pótló segítségnyújtást, és lehetőség van szabadidős tevékenységekbe történő bekapcsolódásra is. Étkeztetést vehetnek igénybe azok a személyek, akik életkoruk, egészségi állapotuk vagy szociális helyzetük miatt rászorultak. A napi egyszeri melegételt az ellátottak több formában is igénybe tudják venni, elvitellel, helyben fogyasztással vagy házhoz szállítással – emelték ki.
Mint megtudtuk, a Városi Szociális Szolgálat a koronavírus második hulláma alatt nem tapasztalt lényegesen nagyobb igénybevételt az elmúlt évekhez képest. – Az októberben újraindított telefonos segélyvonalon, illetve a Debreceni Karitatív Testületen keresztül viszont jelentős érdeklődéssel találkoztunk, akár információról, akár konkrét segítségnyújtásról van szó. Illetve az első hullám tapasztalatai alapján a lakosság egy része már célzottan kéri a segítséget a korábbi helyről – derül ki az önkormányzat válaszából.
„A legjelentősebb igény a térítés nélküli szolgáltatások iránt mutatkozik, például ingyenes étkeztetés, élelmiszercsomag-osztás, emellett jellemzően az idősek kérnek segítséget a gyógyszerek kiváltásában, illetve a bevásárlásban.”
Végezetül megkérdeztük, van-e felépített stratégia, ütemterv az elkövetkezendő időszakra. – Talán túlságosan bátor dolog lenne hónapokban gondolkodni a járványhelyzetről. Szociális intézményeink jól vizsgáztak a pandémiás időszak első hónapjaiban. Az a célunk, hogy ezt a biztonságot a második hullámban is biztosítsuk az ellátottjainknak – közölte az önkormányzat.
Nagy Emese
Kellenek az önkéntesek
A debreceni önkormányzat a telefonos információs segélyvonal újraindítása óta azt tapasztalja, hogy leginkább az egyedülálló nyugdíjasok kérik a segítséget, hiszen sok esetben nincs, aki gondoskodjon róluk. A legtöbb megkeresést a tanyavilágban élőktől kapják. – Nem szabad elfelejteni, bárki segíthet a rászorulókon. A Debreceni Karitatív Testület széles önkénteshálózatot működtet. Rendszeresen szerveznek adományosztást, az utóbbi napokban például 150 főnek vittek csomagot. Hozzájuk bármikor lehet csatlakozni – jelezte az önkormányzat.