Szemét az Ispotály utcán

2020.06.30. 21:03

Nem szép látvány a széjjelszórt hulladék

A szemétszállítók csak azt a hulladékot kötelesek elvinni, ami a kukákban van.

Fotó: Vass Kata

Kisebb kupacokban állt a szemét szétszóródva a kukák mellett Debrecenben az Ispotály utcán hétfőn reggel. A környéken jellemző a probléma, hogy még a reggeli szemételszállítás előtt a guberálók feltúrják a kukákat, ám azok tartalmát nem helyezik vissza, így a járdán és a füves területeken egyaránt hever a kidobott hulladék. Domokos Csilla, a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. szóvivője a Napló érdeklődésére elmondta, ezzel a problémával kapcsolatban jellemzően kéthetente egy panasz érkezik be hozzájuk.

Ha rendszeres, jelezni

A szóvivő hangsúlyozta, a szemétszállítók csak azt a hulladékot kötelesek elhozni, ami a kukákban van. – A hulladéktároló mellől a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. munkatársai nem szedik össze a szemetet, csak abban az esetben, ha emblémás zsákokban van mellé téve – mondta. Általában azt tapasztalják a városban, hogy habár a guberálók sok helyen feltúrják a kukákat, miután kiválogatták maguknak a szükséges dolgokat, a maradékot visszateszik.

A nagyobb gond inkább a lomtalanításokkor – tavasztól őszig – szokott előfordulni, olyankor több panasz is érkezik a lakosoktól. Azt javasolják, hogy reggel 6 óráig rakják ki a háztartások a kukákat. Ha rendszeresen előfordul, hogy szét van szórva a hulladék a kukák mellett, az illegális hulladéklerakásnak minősül. Ilyen esetben a közterület-felügyeletnek érdemes jelezni a problémát, melynek munkatársai fel tudnak lépni az illegális szemetelők ellen.

VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában