Átmeneti megoldással segítenek

2020.06.30. 18:11

Hatalmas áramszünet Debrecenben: még péntekre is marad munka

Nagyfeszültségű villanyoszlop sérült meg a hétfő éjszakai viharban.

Fotó: E.ON

Mintegy 65 ezer háztartás maradt áram nélkül Debrecenben hétfő éjszaka.

A viharos erejű szél egy csaknem egy méter törzsátmérőjű fát sodort a villamoshálózatra, emiatt egy nagyfeszültségű oszlop megrongálódott. Az E.ON munkatársai hétfő éjszaka már dolgoztak a hiba elhárításán, több tízezer fogyasztónál újra elérhetővé tették a szolgáltatást. Kedd délután öt óra körül még csaknem 9 ezer háztartásban nem volt áram, a város keleti és déli részének egyes területei voltak érintettek.

– Jelenleg a munka két irányban folyik. Az egyik a sérült vasszerkezet újragyártása, majd cseréje, a másik egy ideiglenes, úgynevezett provizor távvezetéki oszlop felállítása.

„Mivel a tartós és végleges műszaki megoldás, a sérült oszlopszerkezet cseréje időigényes, ezért az érintettek áramellátását egy átmeneti megoldással fogjuk biztosítani”

– tudatta az áramszolgáltató a Naplóval.

Kedden még a fent említett provizor oszlop felállítása zajlott, amelyre ideiglenesen ráköthetők a területet ellátó villamosvezetékek. Ezzel párhuzamosan történik a hosszú távú megoldás, a sérült vasszerkezet cseréjének előkészítése is, ezt az MVM Xpert Zrt. végzi.

– Kedd hajnalban megindult a célszerkezeti gyárunkban az oszlop gyártása, mely szerdán délelőtt elkészül, a szükséges felületkezelési munkák után csütörtökön pedig leszállítjuk. Kollégáink pénteken a sérült oszlopról a roncsolódott fejrészt leveszik, majd az újat összeszerelik, és egy speciális technológiával felteszik rá azt. A provizor oszlopra azért van szükség, mert általa – kedd estétől egészen péntekig – üzemelni fog a távvezeték, ezáltal biztosítva van a villamos üzem, mellette pedig tudunk dolgozni a sérült nyomvonalon. Pénteken el tudjuk végezni az oszlopépítést, egy minimális üzemszünettel visszaépítjük az eredeti oszlopsorra a vezetéket, azaz rekonstruáljuk az eredeti állapotot.

„A pillanatnyi üzemszünetből Debrecen semmit sem fog érezni, hiszen ez egy tervezett beavatkozás lesz”

– mondta el a Napló kérésére Kulcsár Attila, MVM XPert Zrt. távvezetéki divízió igazgatója.

Amennyiben az áramkimaradás miatt kártérítési igény merül fel, azokat az E.ON ügyfélszolgálati csatornáinkon lehet bejelenteni.

KD

Kapcsolódó cikkek:

Hatvanötezer fogyasztó maradt áram nélkül a vihar miatt

Parkoló autókra dőlt egy nagy faág a Hatvan utcán

Trópusi vihar tombolt a Keleti-főcsatornánál – videóval

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában