digitális oktatás

2020.05.17. 07:30

A sérült ifjaknak személyre szabott is lehet az otthoni oktatás

Összesen 86 fiatal érintett (ebből 56 iskolás) az Immánuel Otthon és Iskola átmeneti bezárásában.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az otthonokban csaknem két hónapja zajlik a digitális oktatás, melyre átállni senki számára nem volt könnyű, azonban az Immánuel Otthon és Iskolának, ahol halmozottan fogyatékos tanulókkal foglalkoznak, igazán nagy kihívást jelentett.

– Ezeknek a gyerekeknek nagyon fontos a napi rutin megtartása, így számukra is a legnagyobb probléma az, hogy miként lehet az iskola pótlását online oktatásban kivitelezni. A nálunk lévő tanulók közül ugyanis ki enyhe, ki közepes, ki pedig súlyos fokban értelmi és mozgáskorlátozott. Sok a fekvő, önálló mozgás kivitelezésre nem képes gyerek, akiket ahhoz, hogy az izomzatuk ne sorvadjon, mindennap át kell mozgatni – indokolta meg Szabó Edit, az oktatási intézményegység vezetője.

Egyéni konzultáció

A pedagógusok és gyógytornászok, konzultáltak, s úgy döntöttek, videón keresztül egymáson mutatják be, miként tudják a szülők otthon kimozgatni a gyerek izmait.

– Mivel nagyon hirtelen jött ez a változás, mi úgy láttuk jónak, hogy a bezárást követő héten még minden szülőnek adunk egy időpontot, amikor bejöhetnek azokért a segédeszközökért (ültető korzettek, térd-könyök sínek stb.), amiket a gyerekek az intézményben használtak.

„A családok számára szerencsére már korábban is ismert volt, tudták használni ezeket a szerkezeteket, de a biztonság kedvéért ezekről is készítettünk videókat, amiket aztán szintén elküldtünk a szülőknek.”

– Az lmmánuel Otthon és Iskola többcélú intézmény, ahol gyógytornászok, gyógymasszőrök is dolgoznak, ők külön, személyre szólóan, családokra lebontva írták le, mit szabad, és milyen mozgás az, ami esetleg a gyermek számára tiltott – mutatott rá Szabó Edit.

Az intézmény pedagógusai felmérték azt is, hogy milyen informatikai eszközök állnak a családok rendelkezésére, s ez alapján küldik a megfelelő helyre a tananyagot.

– Az intézmény különböző fogyatékosságú tanulóinak a pedagógusok akár differenciáltan a diákok szintjének megfelelően küldenek tananyagot. A szülőknek személyes kapcsolattartásra is lehetőségük van, tehát bármikor kereshetnek minket telefonon – mondta az oktatási intézményegység vezetője.

Mint azt a szakembertől megtudtuk, a diákok érzelmileg nagyon kötődnek a pedagógusokhoz, akik éppen azért, hogy a gyerekek ne felejtsék el a tanáraikat, olyan videókat is készítenek, amelyekben maguk mondják el a tananyagot.

Ennek köszönhetően a fiatalok – ha csak monitoron keresztül is, de – hallják a hangjukat, és látják az arcukat.

– Ez azért is fontos, mert így össze tudják kötni, hogy az a feladat, amit a szülővel csinálnak, az iskolai, nem pedig otthoni – fűzte hozzá Szabó Edit, aki úgy tapasztalja, a családok nagyon nyitottak, és örülnek annak, hogy a pedagógusok ötletekkel segítik őket abban, miként kössék le a gyerekek figyelmét, hogyan enyhíthetnek a bezártságon.

Pálfi-Tóth Zoé

Minél több családnak legyen eszköze

– Az első, hirtelen kétségbeesés után megtapasztaltuk, hogy a digitális oktatás működtethető, azonban van még feladatunk. A gyerekek többsége a számítógép használatára képtelen, így emiatt speciális eszközöket kellene egyénre szabni, gondolok itt például speciális egerekre, szemvezérelt számítógépekre. Már működik nálunk az augmentatív és alternatív kommunikáció, viszont kulcsfontosságú lenne, hogy minél több családhoz eljussanak ezek az eszközök, amelyekkel még jobban tudjuk segíteni ezt a fajta digitális munkarendet – hangsúlyozta Szabó Edit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában