2020.04.09. 14:12
Több millió forintos kárt okozott a fagy a szoboszlói gyümölcsösben
A gyümölcsös a két héttel ezelőtti fagyot és havazást még túlélte, a múlt hetit viszont már nem.
Fotó: Kiss Klára
Aranyos Csaba növényvédő szakmérnök és felesége, Kiss Klára vélekedett ekképpen a Hajdúszoboszló melletti gyümölcsösük állapotáról, ahol mindent megtettek a termés megmentésért. Egyelőre úgy tűnik, hiába.
A virágzásban vagy piros bimbóban lévő fák ez évi terméskezdeménye elfagyott, talán a fehér bimbóállapotúak, illetve a késői fajták élhették túl az elmúlt két hét két fagyhullámát. Ilyen, több napon át tartó fagy már nagyon régen volt.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/RZb20HQWTuCSIwWyyAJqPmLODE51DKdZYZ6WPqNRi8Q/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllOGUyM2ZlMDc5YTRlNWI4MTUwMmVkNmYxZmViMzkx.jpg)
Három éjjel, három nap
– Először füstöltünk, amikor még gyengébb fagyokról szóltak az előrejelzések, két hete. Aztán vasárnap volt egy hete, megérkezett a második hideghullám. Akkor késő estétől kezdtük el locsolni a gyümölcsfáinkat. Ezzel egy jégréteg képződik a virág vagy a bimbó körül, és amikor a jég alakul, akkor hőt fejt ki, és az megvédi a nagyobb fagyástól. Utána nagyon sokáig kell locsolni a fákat, hogy locsolás közben olvadjon le a jég, hogy ne a virágból szívja vissza az energiát. Széllel jött a fagy, emiatt nem lehetett nagyon tüzelnünk, füstölnünk, ráadásul a gyümölcsösünk tájolása olyan, hogy keresztbe és nem hosszában fújt a szél.
Csak a fagyvédő gyertyákat tudtuk alkalmazni. De lehet, az sem védte volna meg a fák virágait, bimbóit, hiszen a fagyvédő gyertya is körülbelül három fokot tud csak emelni a hőmérsékleten. Azok darabja hét euró. Igaz magunk is gyártottunk, az egész család dolgozott, összességében több mint százat vetettünk be. Viszont a 2,5 hektáros gyümölcsösünkbe legalább 600 darab kellett volna, a koronavírus-helyzet miatt már nem tudtuk beszerezni. Három éjjel és három napon át tartott a fagy elleni védekezésünk.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/cMsY9LDRT-QX5Hrk1mUFwmPocjPMsg00AaFOJH3jHKs/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3NzlkOGU2Yzk2MTQ5MDA5NzcwMDM5N2QxZGMxOTgw.jpg)
A múlt hét hétfőre, keddre virradó éjjel még megvédtük a gyümölcsösünket, viszont szerda reggelre mínusz hat fok alá szállt a hőmérséklet. Ezt a kert már nem bírta ki. A környék hozzánk hasonló gyümölcstermelőivel átbeszéltük a fagyhullámot és a hatásait. Talán akiknek későbbi fajtái vannak, még csak fehér bimbóban volt a gyümölcsösük, ott nem volt totális a fagykár. Ahol azonban piros bimbóban volt vagy virágzott, annak vége. A szilvában még reménykedünk, de ekkora fagyot lehetetlenség, hogy kibírt.
Kijárni egy „halott kertbe”
Kiss Klára említést tett arról, hogy a fürdővárosban hatalmas összefogás volt az „Aranyos-barackos” megmentése érdekében. A granulátumos paraffint lábasokban vitték lakóházuk elé, azokban égették el a kertben, és ezzel is próbálták emelni a hőmérsékletet.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/XPCbhRTnEnRwfq6v8Vp9uwg1XbkkHJ5IhTOq78YTZNU/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjYjhjNzZmZjg3NzQ0ODE5ZTZhN2ZkZjdhNDc5YTAx.jpg)
– A kár több millió forint, és ugyanúgy ki kel járni, megvédeni a fákat, mintha termést hozna. Ez érzelmileg nehéz. Kijárni egy „halott kertbe”, és végigcsinálni mindent, hogy jövőre legyen termésünk. Ez nem lesz egy vidám nyár – fogalmazott Kiss Klára, aki azt is elmondta, fontos, hogy jó kondícióban legyenek a gyümölcsfák. Férje folyamatosan a gyümölcsösben van. Nem stílfűrésszel dolgozik, hanem metszőollóval, hiszen a metszésen most sok múlik. Több fiatal hajtást hagy, ezzel is erősítve a fákat, gondolva a jövőre.
Kovács Zsolt
A fűtött fólia megvédte
A Nyíradony mellett gazdálkodó, kiterjedt gazdasági kapcsolatokkal rendelkező Terdik Mihály is arról számolt be, hogy a gazdatársaival beszélgetve, leginkább a korai termésű gyümölcsösökben tett hatalmas kárt a múlt heti fagy. Ráadásul azon a vidéken mínusz tíz fok alá is szállt a hőmérő higanyszála. Április elsejére és másodikára virradóan megyénk északkeleti csücske is hazánk leghidegebb területéhez tartozott.
– A korai almafajtákban és a csonthéjasokban jelentős a kár, a barack bimbói, virágzata szinte teljesen elfagytak. Ahol még csak rügyek voltak, ott is tetemes a kár. Most még nagyon nehéz megmondani azt is, hogy a meggyesekben mennyi a fagykár. Jobb a helyzet az almásokban, a körtésekben. És persze a zöldségfélékben. A fóliákban lévő paprikákat nem érte fagy, ott a gazdáknak a fűtésre kellett koncentrálni, ez megemelte a költségeiket. A kinti termesztésű spárgában nem keletkezett fagykár, hiszen a növény még nem jött ki a földből.