2020.04.20. 12:56
Érkeznek a fiatalok, fejlődik Szentpéterszeg
Többek között a közbiztonság, olcsó ingatlanok, illetve intézményfejlesztések tehetik vonzóvá a bihari falut.
Fotó: Kovács Péter
Rendezvényekre és az óvodára költik
A megyei önkormányzattal, valamint néhány bihari településsel karöltve Szentpéterszeg is részt vesz abban a konzorciumban, amelyben összesen 500 millió forintot pályázhatnak meg kulturális, illetve intézményfejlesztési célokra. A bihari falut valamivel több mint 35 millió forint illeti, ebből egyebek között rendezvényeket szerveznek, az óvoda mosdóját tervezik felújítani, parkosítják az udvart, ahová KRESZ-tanpályát is építenének.
Főleg a fiatalok jönnek Péterszegre
A faluban jelenleg 1098-an élnek, elöregedő a lakosság. Ennek ellenére mégsem számottevő a lakosságszám csökkenés, hiszen a környező településekről érkeznek főleg fiatalok. Vonzó a jobb közbiztonság, az olcsóbb ingatlanok, valamint az, hogy, csupán hét kilométerre van Berettyóújfalutól. Kiss Gábor Csaba úgy látja, a felváltja egyre inkább Újfalu „elővárosává” válik Szentpéterszeg.
Több faluból érkeznek a diákok
Alaposan átalakult a település általános iskolájának tanuló összetétele. A mintegy 10 helybeli gyermek mellett Hencidáról, Bojtról és Gáborjánból érkezett diákok tanulnak. A gyerekeket busz hozza, a pedagógusok a buszmegállóban várják a diákokat – tájékoztatta a naplót Kiss Gábor Csaba polgármester. A helyi lakosság nagyobb része Berettyóújfaluba viszi a gyerekét iskolába, mert ott dolgozik, vagy azon keresztülutazva jut el munkahelyére.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/9db6Ge6vQMFkFO2NbYEbviI5N_iB2u0LEbn2llsCjtE/fill/2560/1896/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1Y2EwZDI3NWY5NzRlM2FhYjc5YzZlNDRmYWNiMGJj.jpg)
Fotó: Kovács Péter
Támogatás a civil szervezeteknek
A település ősszel megválasztott vezetése is fontos feladatának tartja a falu civil szervezeteinek támogatását, hiszen ezek a közösségek önerőből nem tudnák saját működésüket finanszírozni. Az önkormányzat logisztikával, utaztatással, valamint érdekérvényesítő erejével segíti a csoportokat. A helyben befektető gazdasági egységekkel megbeszéli, hogy lehetőségükhöz mérten támogassák a civileket is.
Sztrádafelhajtás két irányból is lehet
Az M4-es autópálya hamarosan elkészülő Berettyóújfalu-országhatár közötti szakasza egyelőre nem tudni, hogy milyen hatással lesz Szentpéterszeg életére. A sztrádáról legközelebb Gáborjánnál, illetve Tépénél van lehajtó. „A jövő zenéje lesz, hogy mit sikerül kihozni az autópályából” – fogalmazott Kiss Gábor Csaba polgármester, aki szeretné, ha megépülne a Szentpéterszeg-Tépe közötti út. Ekkortól Nagyvárad felé Gáborjánnál, Debrecen felé Tépénél hajthatnának fel a sztrádára.
KZS