hasznos információk

2020.03.25. 14:00

Nem árt tisztában lenni az utasjogokkal

A koronavírus-járvány kapcsán a járattörléssel kapcsolatos információk kerülnek előtérbe.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Talán nincs is a mindennapi életnek olyan szegmense, melyet valamilyen módon nem értek volna el a koronavírus-járvány miatt kialakult következmények. A jelenlegi helyzet egyik legnagyobb vesztese a turizmus ágazata, s csak a legoptimistább becslések szerint menthető meg a nyári szezon. A Napló utánajárt, mi a helyzet azokkal az utasokkal, akik már előre gondolkodva foglalták le idei nyaralásukat, lefoglalták a repülőjegyeket, illetve mi mindent érdemes tudni az utasbiztosításokról.

– A jelenlegi helyzetben a legfontosabb megemlíteni azon utasjogokat, amik a repülőjárat törlésekor illetik meg az utazót. Akkor beszélhetünk járattörlésről, ha a légitársaság a foglaláson szereplő menetrend szerinti járatot nem indítja el, hanem átteszi az utast egy másik menetrend szerinti járatra; vagy a repülő felszáll ugyan, de vissza kell fordulnia a kiindulási repülőtérre, így az utasnak egy másik járattal kell utaznia; illetve ha a járat nem arra a repülőtérre érkezik, amelyik az utas jegyén úti célként szerepel – osztotta meg a Naplóval Husi Dávid, a debreceni Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Iroda vezetője.

Kifejtette: az utast az alábbi fogyasztói jogok illetik meg, amennyiben törlik a járatát: a repülőtéren az utasok jogairól szóló írásos tájékoztatás; átfoglalás másik járatra (legkorábbi járatindulási időpont vagy a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében az utas által választott későbbi időpont) vagy a jegyár visszatérítése; étkezés és frissítők a legkorábbi időpontra való átfoglalás választása esetén; éjszakai szállás és reptéri transzfer a szállás és a repülőtér között a legkorábbi időpontra való átfoglalás választása esetén; két ingyenes telefonhívás, vagy faxüzenet, vagy e-mail küldési lehetőség; kártérítés távolságtól függően 250, 400 vagy 600 euró összegben.

Azonban abban az esetben nem jár kártérítés, ha a légitársaság bizonyítani tudja, hogy a járattörlésre rendkívüli körülmények miatt került sor, melyeket ésszerű intézkedésekkel nem lehetett elhárítani.

 

Kössünk utasbiztosítást!

Husi Dávidtól megtudtuk, általánosságban elmondható, hogy akik külföldi úti célt választanak, azok utasbiztosítást is kötnek. Azonban még mindig vannak olyan utazók, akik abban bíznak, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya elegendő, és felesleges utasbiztosítást kötni. Az EU Egészségbiztosítási kártya hasznos, de nem helyettesíti az utasbiztosítást. – Fontos tudni, hogy a kártya nem téríti többek között a poggyászkárt, a sürgősségi fogászati ellátást, nincs asszisztencia, jogvédelem- illetve tolmácsszolgáltatás, továbbá nem tartalmaz felelősségbiztosítást sem. Azt is hangsúlyozni kell, hogy az orvosilag szükséges ellátások köre tagállamonként eltérő, és emiatt előfordulhat, hogy bizonyos típusú ellátások esetén az EEK-t nem fogadják el, így utasbiztosítás nélkül az ellátás részben vagy egészben önköltséges is lehet – hangsúlyozta a szakember.

– Utasbiztosítást minden külföldi utazás esetében tanácsos kötni. Ezek legtöbbször fedezik az orvosi költségeket, kártérítést nyújtanak a poggyásszal kapcsolatos károk esetén, és magukba foglalják a főbb balesetbiztosítási, jogsegélyi valamint felelősségbiztosítási szolgáltatásokat.

„Nagyon fontos, hogy az utasbiztosítási szerződés megkötése előtt mindig vizsgáljuk meg, hogy a biztosító milyen esetekben, mekkora biztosítási összeget fizet, illetve mik lehetnek azok a kizáró okok, ami miatt mentesülhet a kártérítés alól.”

A biztosítók felhívják a figyelmet arra, hogy a szerződési feltételekben leírtak alapján a biztosító csak abban az esetben nyújt szolgáltatást, ha a biztosított olyan térségbe utazik, amely a beutazás napján nem szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által kiadott, „Utazásra nem javasolt térségek” listáján. Ezért mindig tájékozódjunk az utazásra nem javasolt térségekről, és körültekintően válasszunk úti célt! – figyelmeztetett.

A járvány vis maior helyzet

A szakembernél az útlemondási (sztornó) biztosításra is rákérdeztünk, mely kapcsán megtudtuk, hogy ez kizárólag arra az esetre érvényes, ha az utast a szerződés megkötése és az utazás kezdete között keletkező komoly ok – például betegség, közeli hozzátartozó halála, lakásának kirablása – akadályozza az utazásban. Ez egy jó biztosíték arra az esetre, ha valamilyen váratlan, hirtelen fellépő esemény (pl. baleset) miatt kell lemondani az utazást. Azonban a jelenlegi koronavírusjárvány miatt szükséges figyelembe venni bizonyos szempontokat. A járvány a vis maior kategóriájába esik, mivel egy olyan rendkívüli esemény, amikor a szerződés egyik alanya sem tehet a kialakult helyzetről. Ebből az következik, hogy ha a járvány miatt az utas meggondolja magát és lemondja az utat, a biztosító sem téríti meg az utazás költségeit. Ezért mindig ellenőrizzük a szerződés megkötése előtt, hogy a járványokra és az azzal összefüggésben bekövetkezett eseményekre kiterjed-e a biztosítási védelem!

Husi Dávid arra is kitért, hogy aki utazási irodával utazik külföldre, a legtöbb esetben már utas- és útlemondási biztosítást is kötnek az utassal. Azonban ha mellőzük a biztosításkötést, akkor az utazás alatt nem leszünk biztosítva, továbbá az utazás meghiúsulása esetén csak akkor kaphatjuk vissza a pénzünket, ha az utazási iroda dönt úgy, hogy a befizetett díj ellenére sem utaztat, vagyis nem vállalja a felmerült kockázatokat.

VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában