megelőzés

2020.03.24. 14:00

A home office több tűzesettel járhat?

Nemcsak a koronavírus miatt fontos az elővigyázatosság.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vírushelyzetben a szokásosnál több időt töltenek otthon az emberek, így még nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a lakóházak tűzvédelmére – hívta fel a figyelmet közleményében a Lánglovagok Egyesület, akik szerint továbbra is fontos, hogy a lakásajtók előtt a menekülési útvonalon ne tároljanak bútorokat, ruhaneműket, háztartási szemetet, lomokat, egyéb holmikat.

Nőhet a kockázat

– A lakástüzek száma szoros összefüggésben van azzal, hogy mennyit tartózkodunk otthon. Az sajnos minden évben tapasztalható, hogy év végén, amikor nagyrészt otthon töltik az emberek a hétköznapjaikat, a lakástüzek száma megduplázódik. Télen – az országos adatok szerint – negyvenöt percenként kigyulladt egy lakás. Természetesen ez megyei szinten kevesebb tüzet jelent, azonban mindenképpen jobb elővigyázatosnak lenni! – közölte a Napló kérdésére Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője. Mint mondta, ezek a tüzek legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de akad akár naponta több olyan tűzeset is, ahol a lakás lakhatatlanná válik a keletkezett kár miatt. – Többet vagyunk otthon, több elektromos eszközt használunk, többet főzünk, fűtünk, és a szabadidős tevékenységeinket is otthon végezzük. Ezek mind-mind növelik a lakástüzek kialakulásának kockázatát.

„Mivel az emberi mulasztás az egyik kiváltója a tűz keletkezésének, így azért nekünk, lakóknak kell tenni, hogy ezeket megakadályozzuk”

– emelte ki a szóvivő.

Sok a veszélyforrás

A folyamatos otthonlét alatt akár olyan – gyakrabban használt – hétköznapi eszközök is tüzet okozhatnak, amikre nem is gondolnánk: gyakori, hogy a sütés és a főzés vezet tűzhöz. – Főzés közben állítsuk be a telefonunkon az időzítőt, így biztos, hogy nem felejtjük a tűzhelyen vagy a sütőben a készülő ételt. Nem kell nagy tűz tragédiához, gyakran egy tűzhelyen felejtett edényben elfüstölt étel okoz halálos füstmérgezést. Vigyázzunk a nyílt lángra! Ne hagyjuk felügyelet nélkül az illat gyertyát, füstölőket. Olyan helyre tegyük, ahol nincs a nyílt láng közelében lakástextília. Szintén sok tüzet okoz az elektromos eszközök zárlata, a hálózat túlterhelése. Ha valamelyik eszköz rendszeresen lecsapja a biztosítékot, ha a kábel, az elosztó, a hosszabbító sérült, esetleg deformálódott, ne használjuk! A fűtési rendszer hibáira is számos tűz vezethető vissza. A fűtőeszközöket évente egyszer tanácsos szakemberrel ellenőriztetni, ha szükséges, kitisztíttatni. Ezek az eszközök lánggal égnek, vagy hőt termelnek, meghibásodásukból lakástűz lehet – hangsúlyozta a szakember.

PSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában