Falugyűlés

2020.02.21. 13:44

Eredmények itt, kétkedők a másik oldalon

„Az a baj ebben a faluban, hogy egymást köpködik az emberek, nincs összetartás!”

Fotó: Kovács Péter

Ezt a csütörtök esti sárándi közmeghallgatás, falugyűlés egyik résztvevője mondta hangosan, de jóindulatúan az eseményen összegyűlt mintegy hetven embernek, majd tüntetőleg kivonult a közösségi ház nagyterméből.

Nemcsak ő volt az egyetlen, aki a közmeghallgatás vége előtt elhagyta a termet. Közéjük tartozott egy idős nő is, aki így fogalmazott: 2018-ban volt egy puccs, leváltották a korábbi polgármestert, majd az új képviselő-testület tagjai és az új polgármester mindent az előző faluvezető fejére olvasott.

„Önök is a képviselő-testületben ültek korábban! Hol voltak akkor? Miért nem szóltak a bajok ellen?”

- tette fel kérdést, majd rátért arra, hogy az elmúlt másfél évben vannak ugyan befejezett beruházások, kihelyeztek néhány kukát, épült járda, parkosítottak, de ezt nem sok lakos élvezi. – Fontos lenne, hogy a gyerekek a helyi iskolába járjanak. Sáránd történetében most fordult elő először, hogy nem indult első osztály – folytatta, utána a szólt a polgármester által emlegetett feljelentésekről is, amivel „tele a padlás, és ezekről nem beszélhet!”. Felvetéseit környezetében egyetértő bólogatások, morajok fogadták. – De tudja mit, polgármester úr, nem várok választ a kérdéseimre! – tette hozzá indulatosan, majd elhagyta a termet. Őt kisvártatva jó néhányan követték.

Sok támadás érte

Azt, hogy élesen kettészakadt a falu a település vezetését megítélő közvélekedésben, bizonyítja az is, hogy a közmeghallgatás napjára időzítve az egyik közösségi oldalon egy álnév mögé bújt szerzőtől származó írás jelent meg, az ő szemszögéből megvilágítva Sáránd közelmúltját és jelenét. Az írást Dézsi András polgármester rögtön a falugyűlés elején szóba is hozta, önmagát „D-ügynöknek” nevezve, ahogyan az említett írásban szerepel. Ugyancsak a közmeghallgatás elején leszögezte: a nyomozás sikeressége érdekében nem fog válaszolni az előző polgármester és képviselő-testület ügyeivel kapcsolatban keletkezett rendőrségi és adóhatósági feljelentésekre vonatkozó kérdésekre. Ugyanakkor leszögezte, törvényi kötelezettsége megtenni a feljelentést, ha szabálytalanságot lát. Bő másfél órán keresztül beszélt a faluvezető.

Dézsi András polgármester | Fotó: Kovács Péter

- Sok támadás ért engem és körülöttem lévő embereket az őszi helyhatósági választások előtt. Október 13-án aztán a lakosság megvédte az álláspontomat. A rám leadott 815 szavazat ellenében az előző polgármester, Szántó József 233-at kapott. Ennek tükrében kérem, olvassák el az álnév mögé bújt szerző ma megjelent írását, és döntsék el, kinek van igaza.

„Azért dolgozom, hogy ebben a faluban jó legyen élni, élhető legyen Sáránd.”

- Költségvetésünk stabil, 2018 óta ledolgoztuk a 40 millió forint hiányunkat, jelenleg 5 millió plusznál tartunk, nincs tartozásunk, nincs hitelállományunk. Telkeket értékesítünk, az azokból érkező pénzt is a tartalékalapba tesszük, hiszen be kell fejezni a fejlesztéseket.

Az eredmények között sorolta Dézsi András azt, hogy 49-ről 72-re emelkedett az óvodába járók száma, szociális tűzifát osztottak, öt utcában építettek járdát, 900 csomag ajándékot juttattak ki a lakosoknak karácsony előtt, kiadták a Sáránd első írásos emlékének 800 éves évfordulójára a falukönyvet, kétszer is volt egészségügyi szűrés, rendbe tették a piacteret, parkosítottak, kukákat és padokat helyeztek ki a közterületekre.

Februárban is érkezett egy

- Olyan fejlesztésekkel kell elszámolnunk, amelyeknek nem mi voltunk a kivitelezői – ezzel a mondattal kezdte a pályázati ellenőrzésekről történő beszámolóját Dézsi András – Az óvoda korszerűsítése után hat radiátort le kellett cserélni például. Aztán itt van a sportöltöző felújítása, amihez egyszerűen nem volt meg a pénz. Ennek ellenére elvégeztük, saját forrásból, 19 millió forintot tettünk bele. A raktárcsarnok építése időközben olyan mértékben drágult, hogy annak megfinanszírozására nem volt meg a pénz, ezért visszaadtuk a pályázati támogatást. A legújabb, ami februárban érkezett, hogy a belügyminisztériumi támogatásból 2015-ben épült kézilabdapályával is pénzügyi szabálytalanságok vannak. Ennek rendezését is kénytelenek vagyunk saját költségvetésből megfinanszírozni, nehogy vissza kelljen fizetni a 18 milliót.

Az önkormányzat 600 ezer forintot fizetett adósságkonszolidációra, korábban 1,7 millió forintot egy munkavállaló érdeksérelmében indított munkaügyi perre.

Önálló önkormányzattá lett

- Az önkormányzat gazdálkodása nem biztosítja az önkormányzat hosszútávú fenntartását. Az eszközök beszerzése nem az eszközök elhasználódásának megfelelően történt, hanem a beszerzési források elérhetőségének figyelembevételével – idézett két mondatot az Állami Számvevőszék Sárándra vonatkozó 2017. évi jelentéséből a polgármester. – Ezek orvoslására több intézkedést is hoztunk. Felmondtuk a megbízásos munkaszerződéseket, egy alpolgármestert választottunk, Tépétől elváltunk, így önálló polgármesteri hivatalunk van, a reprezentációs költségeket gyakorlatilag nullára csökkentettük, bérleti szerződéseket kötöttünk az önkormányzati épületekre a bevételek miatt. Megszüntettük a strucctenyésztést, a sertésállományt pedig csökkentettük, és csökkenteni fogjuk mindaddig, amíg el nem érjük azt az állapotot, hogy az állatokat a közmunkában megtermelt takarmánnyal fel tudjuk nevelni. Felülvizsgáljuk az önkormányzati konyha működését, hiszen az 12 hónap alatt 13 millió forint forrást igényel a költségvetésünkből. Összességében nehéz év volt a tavalyi – tette hozzá a polgármester.

Sárándon olcsóbb a kerékpárút

Az erre az évre tervezett fejlesztések között sorolta a polgármester a további járdaépítéseket, utak felújítását, játékok beszerzését az óvoda udvarára, orvosi rendelő felújítását, parkosítást, az óvoda tetőszerkezetének stabilizálását és a kézművesház fűtéskorszerűsítését, vizesblokkjának megépítését. Külön szólt a bicikliút megakadt építéséről. Elmondta, hogy annak kilométere Sárándon csak 60 millió forintba kerül, szemben máshol, ahol ez 90 millió. Az aszfaltozás márciusban újra indul, erre új szerződést kötnek majd. Hangsúlyozta: vállalkozókkal soha nem egyedül tárgyal, ugyanis nagyon fontos, hogy ne legyen megvesztegethető.

Kovács Zsolt

Kérdések, válaszok, vélemények

Dézsi András polgármester: a Sáránddal kapcsolatos internetes felületekre érkezett véleményekből, kérdésekből szemezgetett, válaszolt. Kiemelte, hogy a falu hivatalos oldaláról törölte az oda nem illő, gyűlöletet keltő, vagy éppen személyeskedő tartalmakat. Az az oldal a tájékoztatást hivatott szolgálni – emelte ki.

Gellért Sándor, Szabó Attila: Sárándon ritkán látni rendőrt, vannak garázdaságok, egyesek utcára piszkítanak. Válaszában a polgármester elmondta, szorgalmazza, hogy többet tartózkodjon a rendőr Sárándon.

Balogh Lászlóné: felháborítónak tartja az álnév mögé bújt illető, illetve a különböző internetes felületeken megjelenő, Sáránddal kapcsolatos személyeskedő, gyalázkodó tartalmakat. Ami itt, a falugyűlésen elhangzott, az a hivatalos és igaz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában