nem ismer lehetetlent a legendás birkózó

2019.10.22. 11:48

Dr. Hegedüs Csaba, amit eltervezett, azt véghez is vitte

Magyar színekben a 100. olimpiai aranyérem szerzőjével, dr. Hegedüs Csabával beszélgettünk.

20191008 Debrecen fotó: Matey István MI Hajdú-Bihari Napló Hegedüs Csaba birkózó olimpikon, a 100. magyar olimpiai aranyérem megszerzője tartott előadást a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.

Fotó: Matey István

A legendás birkózó, „Mr. Tus” a Böszörményi úti Campuson tartott előadást a hallgatóknak, s mesélt a Naplónak az elmúlt 72 évről.

– Engem mindig az vonzott, ami nehéz, ami szinte már lehetetlen – mondta az olimpikon. Életútját nézve kétség sem férhet hozzá, hogy ez így van. Sárváron született 1948. szeptember 6-án, onnan pedig meg sem állt az olimpiáig.

A szófiai, 1971-es világbajnokságon minden mérkőzését tussal nyerte meg, a Mr. Tus/Tuskirály név innen is ered. De honnan volt ereje a bravúros győzelemhez és hogyan tudta ezt ennyire fiatalon feldolgozni?

– Azt gondolom, az élet készített fel rá. Addigra már nyolc-kilenc nagy, nemzetközi versenyt nyertem meg, tehát nem újoncként kerültem oda. Szoktam volt mondani, hogy ha az ember arra szövetkezik a Jóistennel, hogy a világot le akarja győzni, azt ötvenes pulzussal nem lehet – vallotta meg a Naplónak.

Van egy teóriája, miszerint az ember ilyenkor az önhipnózis állapotába kerül. Öt napig, amíg versenyzett a világbajnokságon, ebben a burokban volt. Ugyanezen évben a világ legjobb birkózójának is megválasztották. Ezt álomként élte meg. A győzelmet, a sikert, a lelki felszabadultságot azonban – azt mondta – teljes mértékben csak itthon, Magyarországon tudta, tudja átérezni.

Az elmúlt 72 év legnehezebb pillanata számára maga a 72 év volt. Meghatódva emlékezett vissza a 18 éves énjére, aki édesanyja elé állt, és azt mondta: engedjetek fel Budapestre, higgyétek el, ha felmegyek, olimpiai világbajnok leszek.

Ez pedig, mint minden, amit Hegedüs Csaba a fejébe vett az élete során, sikerült is. 1972-ben Münchenben úgy lett olimpiai bajnok, hogy ezzel egyetemben megszerezte a 100. magyar olimpiai aranyérmet is.

Belső harc is

– Amikor világbajnok lettem, kaptam 28 ezer forintot, és vettem édesanyámnak egy nagykabátot, egy bőrszoknyát, egy kardigánt és elmentem vele Galyatetőre. Három hétre fára mászni, sokszor letérdelve elé, megköszönni, amit értem tett. Rengeteg nehézség volt. Nagyon sok szürke hétköznapot átélünk, nagy ritka a piros betűs vasárnap. Erre fölkészül az ember, és megtanultam a szürke hétköznapokban is boldog lenni és megtalálni a célomat – emlékezett vissza sportlegendaként, könnyeivel küszködve. Autóbalesete után le akarták vágni a jobb lábát, de ő még akkor is azért könyörgött a professzornak, mondta, hogy nem, mert még le akarja győzni a világot.

– Eszelős voltam egész életemben – jellemezte magát. Talán pontosan ettől az eszelős diadalra jutástól sikerült minden akadályt legyőznie. Nemcsak a birkózószőnyegen, hanem azon kívül is. Véli, hogy egy magára komoly férfiembernek a nem az nincs, nem lehet nincs a szótárában.

Időközben jogi doktorátust is szerzett. A szülei miatt. Úgy érzi, tartozott nekik ennyivel.

Dr. Hegedüs Csaba minden bizonnyal legyőzte a világot. Szövetségi kapitányi és magyar birkózószövetségi elnöki poszt, jogi végzettség. És még megannyi eredmény, kitüntetés, amit már szinte felsorolni is lehetetlen.

A szőnyegen túl

Nem meglepő, hogy most sem pihen: egészséges életmód-tanácsadással foglalkozik, előadásokat, edzéseket tart felnőtteknek 47 településen a Zemplénben. Járja az országot, rengeteg helyre hívják. Úgy gondolja, neki ez küldetése, ennek pedig boldogan tesz eleget. Imád vadászni, sok időt tölt a zempléni vadászházában is.

Élete egyik nagy álma volt, hogy egyszer a Reál Madridot a saját stadionjában láthassa, s úgy tűnik ez decemberben sikerülni is fog, hiszen két barátjával kilátogatnak egy meccsre. Szeretne kezet fogni Zidane-nal is.

És mit köszönhet a birkózásnak? – Van egy olyan magyar szó, hogy mindent. Minden betű nagy betűvel. Az életemet. A családomat. A házasságomat. A sikereimet. Az elismertségemet. És azt a mérhetetlen szeretetet, amit az országot járva kapok az emberektől – mondta végül.

Laszkács Denise

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában