sajtótájékoztató

2019.09.10. 18:51

Három református épületet rekonstruálnak a cívisvárosban

Közel 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásban részesült egy pályázaton a Tiszántúli Református Egyházkerület.

Fotó: Matey István

A bejelentés a debreceni Egyetemi Templomban tartott keddi sajtótájékoztatón hangzott el. Fekete Károly református püspök elmondta, a Kistemplom (Csonkatemplom), a Kossuth utcai Verestemplom, valamint a Egyetemi Templom mellett a régióban a létavértesi Vértesi, továbbá a kismarjai, és a szatmárcsekei református templom felújítására lesz lehetőség.

Összekapcsolódás

Papp László köszöntőjében megerősítette, a református egyház képviselői továbbra is számíthatnak a város támogatására és együttműködésére a következő években. – Debrecen fejlődésében az egyik legfontosabb szempont, hogy minden terület haladjon előre, ez különösen igaz a cívisváros vallási életére – mondta a polgármester. Hangsúlyozta, a város történelme szorosan fonódik össze a református egyház történetével. Szabó János fejlesztési tanácsostól megtudtuk, a fenti összegből több mint 300 millió forintot kiállításokra és látogatóbarát fejlesztésekre fordítanak majd.

ND

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában