Helyi közélet

2017.12.21. 13:03

Szórakoztató sikerdarab a Csokonai Színházban

Debrecen - A Csokonai Színház december 22-én (pénteken) mutatja be Molnár Ferenc klasszikusát, a Játék a kastélyban című vígjátékot. A darab rendezője Naszlady Éva, a főbb szerepekben Garay Nagy Tamást, Bakota Árpádot, Kiss Gergely Mátét és Sárközi-Nagy Ilonát láthatja a közönség.

Debrecen - A Csokonai Színház december 22-én (pénteken) mutatja be Molnár Ferenc klasszikusát, a Játék a kastélyban című vígjátékot. A darab rendezője Naszlady Éva, a főbb szerepekben Garay Nagy Tamást, Bakota Árpádot, Kiss Gergely Mátét és Sárközi-Nagy Ilonát láthatja a közönség.

A Játék a kastélyban elsősorban egy szerelmi történet, melynek gyújtópontjában a látszat és a valóság, az igazi és a hamis felismerése, a kettő közti dilemma áll, és mindez viharos erővel csap össze Molnár Ferenc vígjátékában. De a néző nem csak egy szórakoztató sikerdarabot kap majd, hanem bepillantást is nyer az azt létrehozó drámaíró alkotási folyamatába: fricskák, fordulatok, félreértések, szerepjátékok közepette a mű azt is látni engedi, miként csapja be közönségét egy sikerdarabíró.

A darabról

A Játék a kastélyban elsősorban egy szerelmi történet, melynek gyújtópontjában a látszat és a tartalom, az igazi és a hamis felismerése, a kettő közti dilemma áll, és mindez viharos erővel csap össze Molnár Ferenc vígjátékában. De a néző nem csak egy szórakoztató sikerdarabot kap majd, hanem bepillantást is nyer a darabot létrehozó drámaíró alkotási folyamatába: fricskák, fordulatok, félreértések, szerepjátékok közepette a darab azt is látni engedi, miként csapja be közönségét egy sikerdarabíró.

Fotó: Derencsényi István

Turai és Gál sikeres színműírók. Fiatal felfedezettjük és barátjuk, Ádám tehetséges zeneszerző. Annie, Ádám menyasszonya, a szerző-barátok közös, új operettjének primadonnája. Ádám Annie meglepetésére érkezik az olasz kastélyba, azonban a színésznő egykori kedvese, a sármőr színész, Almády társaságában tartózkodik a helyszínen, hogy régi szerelmét „tisztázza”. Szerencsére Ádámot elkísérik barátai, akik a fennálló, kényelmetlen valóságot színdarabba csomagolva próbálják megmásítani és helyreigazítani, hogy megmentsék a fiatalok nászát.

Van tehát egy Fiatal Tiszta Fiú és egy Tapasztalt Bölcs, egy Csélcsap Férfi meg egy Édes Huncut Hölgy. A Fiatal Tiszta Fiú mindent akar és tisztán: szerelmet, bizalmat, hűséget, őszinteséget. A Csélcsap Férfi: az Édes Huncutot akarja, csak úgy, csak könnyen és gyorsan, éhesen és buján. Az Édes Huncut pedig: nyugalmat, biztonságot, méltó női helyet egy férfi oldalán. De a múlt, a szokások, mint a slepp, húzódnak utánunk, és akadnak bele mindenbe, visszahúznak, rabul ejtenek. Az egyetlen, ami szabadulást hoz a zűrzavarból: egy fergeteges hazugság. Legalábbis hazugságnak tűnik − de a Tapasztalt Bölcs kezében ez sem más, mint a Szeretet, amely mindent beragyog.

- Csokonai Színház -


Szereposztás

anekdota három felvonásban

Turai: Garay Nagy Tamás

Gál: Bakota Árpád

Ádám: Kiss Gergely Máté

Annie: Sárközi-Nagy Ilona

Almády: Vranyecz Artúr

Lakáj: Bicskei István

Titkár: Lezó Ádám

Díszlettervező: Szendrényi Éva

Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina

Dramaturg: Adorján Beáta

Ügyelő: Karl József

Súgó: Lezó Ádám

Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba

Rendező: Naszlady Éva

Bemutató időpontja: 2017. december 22.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában