2017.12.29. 12:58
A diplomaosztók mellett a trilógia tartotta lázban a megyét: ez történt 2017 második negyedévében
Hajdú-Bihar - Városnap, ballagások, diplomaosztók, ünnepek tartották ébren a figyelmet a második negyedévben.
Hajdú-Bihar - Városnap, ballagások, diplomaosztók, ünnepek tartották ébren a figyelmet a második negyedévben.
Miközben a gazdaságban is történt egy s más. Például Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a majdani autóbuszgyártást segítő oktatási és fejlesztési központot, valamint prototípusgyártó üzemet építenek. Megtudhattuk, hogy csaknem 50 milliárd forint fejlesztési pénz érkezik a következő hónapokban a megye településeire. Tizenegy év után egy kézbe kerül a Kölcsey és a Lycium hotel. 917 millió forintért vásárolja meg a város a négycsillagos hotelt. Börtönkórház építéséről rendezett két alkalommal is lakossági fórumot Berettyóújfalu. A jelenlévők többsége ellenezte a létesítményt. Kitüntetéseket adományozott Debrecen a város napján, április 11-én. Balla György egyetemi tanár és Győry Kálmán, az MTA rendes tagja díszpolgári címet kapott. Kaba konferenciával és kiállítás rendezésével emlékezett a 160 évvel ezelőtti eseményre, amikor a település határában Szilágyi Gábor gazda megtalálta a meteoritot. Debrecen volt a múzeumok éjszakájának fővárosa. Az alkalom egyik szenzációja az volt, hogy újra együtt lehetett látni a Munkácsy-trilógiát.
Győzött a kormánypárt
Mindeközben zajlott a politikai élet is: az elhunyt Danku Attila debreceni közgyűlési tag helyére nyolcan pályáztak, és Türk Lászlót (Fidesz-KDNP) meggyőző fölénnyel választották képviselővé a debreceni 6. számú választókörzetben.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/PbQc69-EN4MyNyu8E5EUAiHLtLmWeLGnk5WNF7q7ZyE/fill/5283/3648/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzYzUyNWEwYmU3NDQxYWU4MTg5NjQ1MGVlMDFmMzUx.jpg)
Látványos kirakodással ünnepelte a bábszínházak világnapját a Vojtina március derekán | Fotó: Derencsényi István
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/bDwt2Sh-4km3XdMNaCsp26beC2qu5m5jJKlqYlIG43I/fill/5094/3522/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3NmJmODkzOTcwNTQ4N2JiNGRlODYxMTgwZWM3ODlm.jpg)
Lovasnapot tartottak Fülöpön | Fotó: Kovács Péter
Vámospércsen megtartották a művésznők nemzetközi alkotótáborát | Fotó: Matey István
Sivatagi róka érkezett az állatkertbe | Fotó: Matey István
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/U3p87sB15frLw16CUplAER7h4oOo9uQ-4I5zaFv-LMs/fill/2055/2956/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjMjAyMmIyYjdiYzQxMjQ5N2JhMTI3YzcxMTBmM2Y1.jpg)
Húsvétoltunk. A hagyományőrzésből kivette részét a Debreceni Népi Együttes is | Fotó: Derencsényi István
Az FAG telepbővítésének alapkőletétele | Fotó: Derencsényi István
Legalább ötszázféle állás között válogathattak a Debreceni Egyetem karriernapján | Fotó: Matey István
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/frJ1ZLz3IUCN_iBImoZtmzI8aylB0KRulU11CkpZRh8/fill/5472/3648/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4MmY2Zjk0ZGE4OTRiMGNhODNkYTIwZTNkMDZkOTY4.jpg)
Hastáncosok a hajdúdorogi városnapon | Fotó: Kovács Péter
Több százan kaptak diplomát | Fotó: Molnár Péter
Eszenyi Enikő a múzeumok éjszakáján | Fotó: Molnár Péter
Határszemlén Hajdúszoboszlón. Az idén hamar kezdődött az aratás | Fotó: Derencsényi István
Huszadik alkalommal rendezték meg a Bihar-Bihor Expót Biharkeresztesen | Fotó: Kovács Péter
Kiállítást rendeztek a kabai meteorit megtalálásának emlékére | Fotó: Kovács Péter
A Liget óvodában is megemlékeztek a jóga világnapját | Fotó: Molnár Péter
HBN