Helyi közélet

2017.11.09. 15:27

Öt évtizede fújják Újfaluban

Berettyóújfalu - Generációkat köt össze az újfalui zeneiskola – most összehívják a nagy családot.

Berettyóújfalu - Generációkat köt össze az újfalui zeneiskola – most összehívják a nagy családot.

Háromszázötven embernek biztosan van legalább egy története, ami úgy kezdődik: „Annak idején az ifjúsági fúvószenekarral…” Ennyien jeleztek vissza a szervezőknek, hogy emlékeiket szívesen megosztanák egymással a Nagy Találkozón, amellyel a berettyóújfalui együttes megalapításának ötvenedik évfordulóját ünneplik. „Több mint tíz évvel azután, hogy Erdélyi Gábor és Hegedűs Kálmán lefektették a helyi zeneoktatás alapjait, Kovács Kálmán zeneiskolai igazgatóként ültethette össze a 1967-ben az első szervezett ifjúsági zenekart.” Azóta sok minden változott, de a közösség ereje megmaradt.

Ma már el sem tudunk képzelni városi rendezvényt, ünnepet a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar fellépése nélkül”

– mondta Muraközi István polgármester lapunknak. Hozzáfűzte: az együttes fontos szerepet vállal az oktatásban, az utánpótlás-nevelésben, s ismertetőjegyévé vált a tizenötezer lelket számláló településnek; méltó módon szeretnék megünnepelni az alapítás ötvenedik évfordulóját. Ez alkalomból a Fúvószenekarért Alapítvány a helyi önkormányzattal összefogva megszervezte a Nagy Találkozó nevű rendezvényt.

Ahogyan azt a településvezető korábban nyilatkozta, a hazai, sőt nemzetközi fúvószenei színtéren kiemelkedő sikereket elért, messze földön híres zenekar, nem csak a szakmai sikerek miatt fontos a városnak; szinte családdá vált generációkat összekötő erős közösség alakult ki. Épp ezért a szervezők igyekeztek felkeresni a fúvóscsapat fél évszázadának minden szereplőjét, és meghívták őket a november 11-én 15 órakor kezdődő eseményre. A Kabos Endre Sportcsarnokban a köszöntők után fellép a balmazújvárosi Bekton Ifjúsági Fúvószenekar, a Derecskei Fúvószenekar, a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekara, a Hajdúböszörményi Fúvószenekar és az ünnepelt helyi csoport, végül az egyesített zenekar műsorát élvezhetik a jelenlévők. Ezután a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába várják a volt tagokat baráti találkozóra, emlékidézésre.

HBN–HABE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában