Helyi közélet

2017.11.06. 11:07

Nyílt napok az egyetem gyakorlóiban

Debrecen - Ülj be órára, traktorozz vagy nézz be a laborba és kérdezz meg mindent, amit még nem tudsz a Kossuth Gyakorlóról, vagy a Balásházyról!

Debrecen - Ülj be órára, traktorozz vagy nézz be a laborba és kérdezz meg mindent, amit még nem tudsz a Kossuth Gyakorlóról, vagy a Balásházyról!

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája két feladatellátási helyén, a Kossuth utcán és a Hajó utcán tanulnak általános iskolások. A kompetenciamérések eredményei alapján az itt tanulók jóval az országos átlag fölött teljesítenek. Az iskola jelentős bázisa az egyetem középfokú oktatási intézményeinek is. A végzősök 98 százaléka gimnáziumban tanul tovább azzal a céllal, hogy később egyetemre, vagy főiskolára jelentkezzen.

Kossuth utcai feladatellátási hely

Az intézmény Kossuth utcai feladatellátási helyén a 2018/2019-es tanévben három elsős osztályt indít, melyek azonos tantervvel dolgoznak. Az alap tárgyak mellett első osztályban informatikát, másodikban pedig idegen nyelvet (angol vagy német) is tanulnak a diákok. Felső tagozatban két idegen nyelv, emelt óraszámú informatika, humán vagy emelt óraszámú matematika osztályok közül választhatnak a tanulók.

Az iskolában gazdag tanórán kívüli kínálattal várják a gyermekeket: néptánc, énekkar, rajz, sakk, kosárlabda, röplabda, futball (olasz focisuli, Bozsik-program), mazsorett, torna is választható. A Zeneiskolával együttműködve pedig szolfézsóráknak is helyet adnak. A diákok emellett rendszeresen járnak korcsolyázni, színházba, bábszínházba és a Tímár-házba.

Az érdeklődő szülőket november 7-én, kedden 17 órakor várják az iskola ebédlőjében, ahol lehetőségük lesz személyesen találkozni az iskola vezetőivel, a tanítókkal, tájékozódhatnak az alkalmazott módszerekről és megtekinthetik az osztálytermeket.

Bővebb információ ide kattintva érhető el.

Arany János téri feladatellátási hely

Az Arany János téri feladatellátási helyen jelenleg több mint 600 diák tanul nyugodt légkörben csaknem 60 pedagógus keze alatt. Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekközpontú nevelésre, oktatásra, tehetséggondozásra, és a fejlesztendő területek feltérképezése is fontos cél.

A 2018/19-es tanévben három elsős osztály indul. A kreativitás és kommunikáció továbbá a matematika orientáltságú osztályokban harmadik évtől tanulhatnak angolt a diákok, negyediktől pedig informatikát. A nyelvtagozatos tanulóknak már első osztálytól oktatják a német nyelvet, amihez szintén negyediktől társul az informatika.

Tanórán kívül itt is számos sportolási lehetőség és több tucat szakkör közül válogathatnak a gyerekek. A Zeneiskola ebben az intézményben is szolfézs órákat tart, valamint rendszeres a korcsolyázás, a színház- és bábszínház-látogatás. Az iskola november 7-én, kedden és 8-án, szerdán az első két tanítási órában tart nyílt napot, amikor a leendő elsős tanítók magyar, matematika, környezetismeret, német, illetve rajz óráiba pillanthatnak be a szülők.

Bővebb információ ide kattintva érhető el.

Csengő utcai gimnázium

A Kossuth Gyakorló gimnáziumi képzési helyén hat és négy évfolyamos középiskolai oktatás zajlik. Az intézmény büszke arra, hogy a végzősei közül mindenki továbbtanul, a fővárosi egyetemek mellett többségük a Debreceni Egyetem orvosi, műszaki, gazdaságtudományi, jogi, mérnök, vagy informatika szakjain. Legutóbb a ballagók 95 százaléka az angol, német, francia, illetve olasz nyelvek közül legalább egy – de jellemzően inkább két – közép-, vagy felsőfokú nyelvvizsgával búcsúzott a gimnáziumtól.

Az általános iskolát befejező tanulókat négyféle képzéssel várja az iskola a 2018/19-es tanévben. A gazdasági, valamint a jogi-kommunikációs tagozatát a bölcsészet, a nyelvek, a média és a gazdaság iránt érdeklődő fiataloknak ajánlja. A műszaki és az orvosi-gyógyszerészeti osztályba pedig a matematikában és a természettudományokban jeleskedő diákok jelentkezését várják. Emellett 1+4 évfolyamos, nyelvi előkészítő osztály is indul azoknak, akik készek egy évvel meghosszabbítani középiskolai tanulmányaikat a ma már nélkülözhetetlen nyelvtudás biztos megalapozása érdekében, az angol nyelvi előkészítő osztály óráinak több mint fele ugyanis ezt a célt szolgálja.

Az iskola emellett már több mint két évtizede humán- és reálorientációjú osztályt indít a gimnáziumra érett, tehetséges, hatodik osztályt elvégző diákok számára, akik nyugodt tempóban szeretnének felkészülni a biztos továbbtanulásra.

A négyévfolyamos, vagy nyelvi előkészítő osztályok iránt érdeklődőket november 7-én, kedden, a hatévfolyamos képzésre kíváncsi szülőket és diákokat pedig november 8-án, szerdán várják nyílt napra a Csengő utcai intézménybe. A 8 órakor kezdődő bemutatkozó, tájékoztató előadás után csoportosan tanórákon és egyéb tájékoztatókon, beszélgetéseken vehetnek részt a nyolcadik osztályos diákok az iskola tanulóinak részvételével. Majd 17 órától szülői értekezlet kezdődik, melyen az iskola vezetése és tanárai mutatják be a gimnáziumot, az itt folyó munkát és eredményeit, a képzési kínálatot. Az érdeklődő szülők megismerhetik továbbá a felvételi eljárással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és teendőket.

Bővebb információ ide kattintva érhető el.

Balásházy

A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájába és Kollégiumába a mezőgazdaság, a közgazdaság, az élelmiszeripar, a kertészet- és parképítés, a labdarúgás és újdonságként bármely más sportág, valamint a természettudományok iránt érdeklődő fiatalokat várják szakgimnáziumi és gimnáziumi osztályaikba.

A szakgimnáziumi képzésben hangsúlyosan jelenik meg a szakmai tárgyak oktatása a választott szakmai ágazatok szerint. Gyakorlatorientált oktatásukat a legújabb szakmai elvárásoknak megfelelve a régió vezető mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásaival, valamint a Debreceni Egyetemmel együttműködésben valósítják a duális képzés előnyeit szem előtt tartva.

Négy év tanulmány után közismereti tantárgyakból érettségiznek, valamint komplex szakmai érettségi vizsgát tesznek, munkavégzésre jogosító bizonyítványt kapnak, majd egy év alatt technikus vizsgát tehetnek, az emelt szintű OKJ szerinti képzési szerkezetnek megfelelően. Később a szakgimnáziumi tanulmányokat folytató diákoknak a Debreceni Egyetem agrár- és gazdaságtudományi képzései nyújthatnak kiváló lehetőséget a továbbtanulásra.

A sportgimnáziumi képzés keretében a Balásházyban tanulhatnak a Debreceni Labdarúgó Akadémia sportolói is. Emellett a következő tanévben induló új sport orientációjú osztályba már bármelyik sportág ifjú tehetségeit várják, akikkel a természettudományok iránt érdeklődő fiatalok tanulnak majd együtt. Ezekben az osztályokban a diákok szakmailag a legideálisabb körülmények között fejlődhetnek, mivel az iskolai és a sportbeli kötelezettségeiknek összehangoltan tehetnek eleget. A tanulók a sportkarrier építése mellett érettségi bizonyítványt kapnak, majd felsőoktatási intézményekben tanulhatnak tovább, vagy két év alatt szerezhetnek szakmai bizonyítványt (sportedző).

A pallagi intézmény diákjai angol vagy német nyelvet tanulhatnak kiemelt szinten. A vidéki tanulók pedig az iskola idén korszerűsített saját kollégiumában kaphatnak diákotthoni elhelyezést.

A Balásházy képzési struktúrájáról és a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról a november 8-ai és 9-ei nyílt napokon kaphatnak az érdeklődők részletes tájékoztatást. A 9 órától kezdődő programokon a felvételi előtt álló tanulók és szüleik bepillanthatnak a tanórákba, az iskolai és a kollégiumi életbe. A nyílt órákat követően közgazdasági, mezőgazdasági, élelmiszertudományi és kertészeti témakörökben kialakított interaktív foglalkozásokon nyerhetnek betekintést a fiatalok az iskola szakmai képzési rendszerébe, lovaskocsikázhatnak Pallag területén és a Nagyerdőn, és még egy nyereménysorsoláson is részt vehetnek. A sport iránt érdeklődő tanulók pedig egy bemutató edzésen tekinthetik meg a Debreceni Labdarúgó Akadémián folyó szakmai munkát.

Bővebb információ ide kattintva érhető el.

- Debreceni Egyetem -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában