Helyi közélet

2017.11.24. 17:11

Luca-napi bált is terveznek Gáborjánban

Gáborján - Már a karácsonyi ünnepség előkészületei is zajlanak a községben.

Gáborján - Már a karácsonyi ünnepség előkészületei is zajlanak a községben.

A szüreti mulatság nagy sikert aratott a közelmúltban, sokan részt vettek rajta, így van értelme, hogy újabb rendezvényeket tartsanak Gáborjánban. Az igénynek pedig eleget is tesznek, hiszen Luca napi bált és közös fenyőfadíszítést is terveznek decemberre. Minderről Mező Gyula polgármester beszélt.

– A szüreti mulatságunk nagyon tetszett az embereknek, nemcsak helyiek vettek részt rajta, hanem a szomszéd településről és a határainkon túlról is érkeztek vendégek és fellépők. Az óvodások és az iskolások műsorral készültek, voltak lovaskocsik, és egy kisvasút is, amellyel a fellépőket szállítottuk. Jó érzés volt látni, hogy sikere volt, a bál után pedig többen gratuláltak.

A faluvezető kifejtette, a Luca-napi bál előkészületei jól haladnak. A falu fenyőfáját december 22-én díszítik fel, előtte az óvodások és az iskolások különböző előadásokkal lépnek fel. A hagyománnyá vált rendezvényre minden résztvevőt forralt borral, meleg teával, kaláccsal és vacsorával várnak.

HBN–BR

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában