2017.11.20. 12:13
Most jó kőművesnek, burkolónak tanulni
Debrecen - Az alpolgármester szerint érdemes építőipari szakmákat tanulni, mert bőven lesz ilyen munka.
Debrecen - Az alpolgármester szerint érdemes építőipari szakmákat tanulni, mert bőven lesz ilyen munka.
Építőipari szakmákat mutattak be pályaválasztás előtt álló nyolcadikos gyerekeknek Debrecenben, a volt Povolny iskolában, a Debreceni Szakképzési Centrum Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolájában hétfőn. A Kassai úti intézményben ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs Debrecen alpolgármestere úgy vélte, hogy az építőipar a nemzetgazdaság és Debrecen számára is fontos ágazat. Elmondta: idén országszerte már csaknem 8 ezer lakás épült, (épül) ami rendkívül sok. – Az utóbbi hónapokban nemcsak az építőanyagok drágultak, hanem az építőipari élő munka ára is jelentősen emelkedett. Vagyis azok akik ilyen szakmát választanak, biztos megélhetést, jó jövedelmet találhatnak maguknak – hangsúlyozta Komolay Szabolcs. Hozzátette: Debrecenben jövőre 45 olyan nagyberuházás indul, ahol építkezésre lesz szükség.
Eljött a szakmát választók ideje." Tirpák Zsolt
A jó szakmát választók biztos megélhetésre, jól fizető munkahelyekre számíthatnak. Ilyen szakmák például az építőipariak, vagyis például a kőműves, a burkoló, a bádogos, az ács - emelte ki Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója. Hozzátette: azért, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok ne csak elméletben ismerjék meg ezeket a munkákat, az iskola tornatermében a gyakorlatban is bemutatták a mesterfogásokat.
Karika Rozália, a Debreceni Tankerületi Központ kabinetvezetője elmondta: a fenntartásukban működő iskolákban jelenleg 1500 nyolcadikos diák gondolkodik azon, hogy milyen pályát válasszon. – Fontosnak tartjuk, hogy mindegyikük érdeklődésének és képességeinek megfelelő módon döntsön – jelentette ki. Kiemelte: a pályaválasztáshoz igyekeznek minden segítséget biztosítani a gyerekeknek. Az ilyen rendezvények a lehetőségek megismertetésében segítenek – vélte.
HBN-OCs