Helyi közélet

2017.07.06. 18:50

Beváltak a lovasrendőrök Mikepércsen

Mikepércs - Lovasok mellett a járőrszolgálat is aktívan bekapcsolódik a falu védelmébe.

Mikepércs - Lovasok mellett a járőrszolgálat is aktívan bekapcsolódik a falu védelmébe.

Túl jó a bűnözési statisztika, ezért nem kap a mikepércsi önkormányzat térfigyelő kamerákat – tudtuk meg Timár Zoltán polgármestertől.

Nagyot nőtt a biztonság az utóbbi években, nincsenek lopások, jelentős szinte teljesen eltűnt a bűnözés is. A 2002-től hivatalában lévő polgármester akkor egyedi ötlettel rukkolt elő, miszerint lovasrendőrséget szeretnének a faluba. Elképzelése 2003-ban megvalósult, amikor is az első lovas rendőr megjelent a településen. A lovasok mellett a járőrszolgálat is aktívan bekapcsolódik a falu védelmébe.

Ma Mikepércs és Sáránd tartja fent a lovasrendőrséget, ahová három ló és két lovas tartozik. Egyik nap egyik, másik nap másik település közigazgatási területén szolgálnak. A lovak ellátását, gyógykezelését az önkormányzat biztosítja, a rendőröket pedig a rendőrség adja.

– Számos előnnyel jár a lovasrendőrség falun – folytatta a polgármester. – Viszonylag egyszerű a lovak fenntartása, a lovas rendőr messzebb ellát, hangtalanul mozog, mindemellett hatalmas a bűnelkövetéstől a visszatartó ereje, és aktívan be lehet őket vonni rendezvények biztosításába is.

HBN– Bánházy Kitty

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában