Helyi közélet

2017.06.29. 15:33

Hajsza Kismarja mellett: nem véletlenül próbált elmenekülni a rendőrök elől Árpád

Berettyóújfalu, Kismarja - A Készenléti Rendőrség járőrei két férfit fogtak el Kismarja közelében. Közel 3 kilogramm kábítószert foglaltak le tőlük.

Berettyóújfalu, Kismarja - A Készenléti Rendőrség járőrei két férfit fogtak el Kismarja közelében. Közel 3 kilogramm kábítószert foglaltak le tőlük.

A Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályának munkatársai megállítottak egy BMW-t, és igazoltatták annak vezetőjét és utasát június 27-én 16 óra körül, Kismarja külterületén. A rendőrök az intézkedés során a jármű csomagterét is át akarták vizsgálni, ezért megkérték a sofőrt, hogy szálljon ki az autóból. Ezt kihasználva a gépkocsi utasa hirtelen átült a vezető helyére, és elhajtott. A menekülő autót a rendőrök rövid időn belül megállították, és annak vezetőjét Cs. Árpádot, valamint társát, B. Rolandot elfogták, és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították.

A rendőrök egy Kismarjához közeli vasúti töltésen közel 3 kilogramm marihuánát találtak a fűben, amit a gyanú szerint Cs. Árpád rejtett el oda menekülése közben. A nyomozók a 42 és 27 éves férfiakat gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Fotó: police.hu

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a vállaji és a kolozsvári férfiakkal szemben – szakértő bevonásával – kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az nyomozást.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában