Helyi közélet

2017.06.17. 16:51

Csokonai Ifjúsági Program: kortárs kérdéseket tesznek fel az ifjaknak

Debrecen - Így találkozhatott és elegyedhetett párbeszédbe a színházi alkotó és az iskolás néző a tantermek falai között. Interjú Gemza Melindával, színházi nevelési szakemberrel.

Debrecen - Így találkozhatott és elegyedhetett párbeszédbe a színházi alkotó és az iskolás néző a tantermek falai között. Interjú Gemza Melindával, színházi nevelési szakemberrel.

A Csokonai Színház két évvel ezelőtt indította útjára színházi nevelési programját, s mára elérkeztek a századik előadáshoz. Így másként és más körülmények között találkozhatott az alkotó és a diák, mint azt megelőzően.

A programok kortárs problémákat vetnek fel, a mai fiatalok valós (talán sehol máshol fel nem tett) kérdéseit. A közös gondolkodás színterének megteremtésében, a párbeszéd kialakításban játszik mediátori szerepet a színházi nevelési szakember. A CSIP (Csokonai Ifjúsági Program) két osztálytermi előadást hozott létre, a Verona, 1301-et és a Jeruzsálemet. A jubileum kapcsán a módszerről és a fiatalokról is beszélgettünk a napokban Csanak József-díjjal kitüntetett Gemza Melinda programvezetővel.

Miért érdekelt a színházi nevelés? Nyilván mutatkozott egy hiány, hisz ilyen program még nem volt a Csokonai Színházban, de elképzelhetőnek tartom azt is, hogy kísérleti játékteret kerestél.

Gemza Melinda: Főiskolás korom óta érdekel a drámapedagógia, akkor ismerkedtem meg a módszerrel. Amikor alkalmam nyílt részt venni egy komplex osztálytermi színházi nevelési előadáson, meggyőződhettem arról, hogy ez egy olyan előremutató, progresszív formája nemcsak Magyarországon, hanem Európában is a színháznak, és színházi nevelésnek, amivel érdemes foglalkozni. Mindezzel egy időben találkoztam Madák Zsuzsannával (a zalaegerszegi színház Tantermi Deszka programjának szakmai vezetője- a szerk.), akivel elkezdtünk ötletelni arról, mit is lehetne csinálni egy kőszínházon belül ebben a szegmensben, s így körvonalazódott az első előadásunk, a Verona, 1301 ötlete.

Közös elképzelésetek volt, hogy ez első program egy jól ismert történet, Shakespeare Rómeó és Júliájának feldolgozása legyen?

Gemza Melinda: A színház igazgatójának, Ráckevei Annának két évvel ezelőtt nagyon tetszett a program ötlete, az, hogy ilyen módon szeretnénk megszólítani a fiatalokat. Azt javasolta, hogy próbáljunk szerves részévé válni az akkori évadnak. Akkor készült Szikszai Rémusz rendezésében a nagyszínpadon egy Rómeó és Júlia-adaptáció, melynek értelmezése nagyon közel állt ahhoz, amit mi gondoltunk erről a történetről. Az osztálytermi előadás bevezetését a köztudatba segítette az is, hogy egy, az iskolákban szervesen jelen lévő drámát vettünk alapul.

A keresztes hadjáratok idején játszódó, a vallási tolerancia témakörét alapul vevő Jeruzsálem kapcsán nehezebb dolgotok volt?

Gemza Melinda: Talán csak azért nem, mert a Verona miatt már nagyobb volt a nyitottság. Az előadásnak megvolt az az előnye, hogy másodikként érkezett. Sok pedagógus, sok iskola ismerte már a CSIP-et és várták, hogy ne csak a középiskolásoknak, hanem annak a fiatalabb korosztálynak is készüljön produkció, akiket a Jeruzsálem szólított meg.

Fotó: csokonaiszinhaz.hu

Hogy szólíthatók meg a fiatalok egy ilyen közegben? Mitől jó egy színházi nevelési program?

Gemza Melinda: Szerintem attól, ha olyan kérdéseket vet fel, ami a diákokat is foglalkoztatja, ami bennük is felmerül, reflektál az életükre, a mindennapi élethelyzeteikre. Úgy érzem, hogy ezt mind a Veronában, mind a Jeruzsálemben sikerült megvalósítani. Olyan aktuális társadalmi problémákat feszegetünk, amelyek meg- és kibeszélésére nagyon sokszor sem tér, sem idő nem kínálkozik számukra.

Foglalkozásvezetőként a te szereped épp ezekben a helyzetekben válik fontossá, hisz a tantermi előadásokban adott egy zárt színházi forma, amelyet egy ponton megállítasz és közös gondolkodásra, beszélgetésre hívod a résztvevő diákokat. Ez az együttgondolkodás mitől indul be?

Gemza Melinda: Már a találkozás első pillanataitól kezdve megpróbálunk a diákokra hangolódni és megtalálni velük a közös nyelvet. Mindig meglepő, hogy mennyire kinyílnak. Még azok az osztályok is, amelyek nagyon csendesen, halkan érkeznek meg az előadásra, úgy mennek el, hogy szinte mindenki el tudta mondani a véleményét. Ezek az igazán nagy eredmények számomra, s ez általános tapasztalat. Igyekszünk olyan helyekre is elmenni, ahonnan egyébként nem járnak színházba a gyerekek, vagy esélyük sincs színházi élményhez jutni. Ezek a találkozások nagyon felemelő pillanatokat tudnak teremteni. Sokkal erősebben hatnak és talán természetesebben is, hisz az a tapasztalatunk, hogy a diákok is fesztelenebbek a színészekkel szemben. Abszolút partnerként kezelnek minket. Voltunk olyan osztályban is, ahol sok hátrányos helyzetű gyerek volt: szociális gondokkal, vagy tanulási nehézségekkel küzdők. A gondolataik elmondására még azok is vágyat éreztek, akik szinte beszélni sem voltak képesek. Azt gondolom, hogy az én feladatom leginkább ez, hogy megnyissam a gyerekeket, kinyissam őket arra az élményre, amit kapnak, és hogy analizáljam a tőlük érkező energiát.

Az eddigi reakciók alapján megfogalmazódott már benned, hogy milyen téma érdekelné leginkább a mai fiatalokat?

Gemza Melinda: Az iskolai zaklatás nagyon sok helyen felmerül. Jelen van, jó lenne feldolgozni, s azt gondolom nem is lesz nehéz feladatunk, hisz a kortárs ifjúsági irodalom sok darabja foglalkozik a témával. Ez is benne van a gondolatainkban, de rengeteg olyan klasszikus dráma van, amely kortárs kérdéseket tesz fel.

A következő évad új tantermi előadását a megszokott csapat készíti: a rendező Madák Zsuzsanna lesz, Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám szakmai tanácsadóként vesznek majd részt. A környezetvédelem kerül majd fókuszba…

Gemza Melinda: Mindenképpen szerettünk volna azt a korcsoportot megszólítani, akiknek Debrecenben még nem született előadás, s ők az alsó tagozatosok. Az előadásunk a harmadik- és negyedik osztályos diákokat célozza meg. Témaként a környezetvédelem kínálkozott, majd két hónapon keresztül meséket olvastunk, kerestük a megfelelőt. Andri Snaer Magnason izlandi író meséje gyönyörűen vezeti fel a klímaváltozás problémáját, úgy, hogy mindezt egy tündérmesébe ágyazza. A történet először egy színháznak íródott, majd ezt követően készült el a magyarul is megjelent gyerekkönyv.

A saját gyerekeidhez való viszonyulásodban, kommunikációdban tanultál ezekből a foglalkozásokból valamit?

Gemza Melinda: Nagyon sokat (nevet). A drámapedagógia kiemelt része egy olyan kérdéstechnika elsajátítása, amely során folyamatos rákérdezéssel a problémák mélyére lehet eljutni. Ez sok esetben hasznos volt a gyerekeimmel kapcsolatban is. Olyan dolgokra tudtam rákérdezni, anélkül, hogy bezártak volna, amikre korábban nem feltétlenül sikerült.

Azt mondtad, hogy már főiskolás korodban is érdekelt a drámapedagógia. Megtaláltál benne valamit magadról is?

Gemza Melinda: Számomra ez egy személyiségfejlesztő folyamat, melyben benne van a szándék önmagam és mások megismerésére. Minden vágyam, hogy tudjam folytatni, s megvalósíthassam az ötleteimet.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában