Helyi közélet

2017.03.30. 11:46

Saját közfoglalkoztatottakkal látja el

Bagamér - Huszonnyolc, zömében roma közfoglalkoztatottnak mondott fel a település önkormányzata a napokban.

Bagamér - Huszonnyolc, zömében roma közfoglalkoztatottnak mondott fel a település önkormányzata a napokban.

A Phralipe Független Cigány Szervezet Bagaméri Tagszervezete Egyesület 2015 nyara óta delegál közmunkásokat, vezetőjük, Rézműves József 2016. áprilisában együttműködési megállapodást írt alá Orvos Mihály polgármesterrel. Rézművesnek a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből kiderül, az egyesület 28 közfoglalkoztatottnak adott munkát. „Ezt az együttműködést a polgármester a hátam mögött a testület elé vitte, és még meghívót sem kaptam róla, hogy mire készül. Pedig kötelessége lett volna, hogy meghívjon, mint az egyesület és a roma önkormányzat elnökét. Azzal, hogy felmondta az együttműködést 28 család megélhetése került hátrányos helyzetbe. A felmondásról, hogy miért csinálta, semmit sem tudok.” – olvasható a romavezető közleményében.

– Az együttműködési megállapodást azért mondtuk fel, mert a benne lévő feladatokat az önkormányzat a továbbiakban saját hatáskörében, az önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatottakkal kívánja ellátni – válaszolta kérdésünkre Orvos Mihály polgármester.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában