Helyi közélet

2017.03.06. 07:54

A lesajnált keleten

<em>Néhány napja nagy felháborodást váltott ki fővárosi értelmiségi körökben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azon kijelentése, hogy ha már nem lesz Budapesten 2024-ben olimpia, akkor az arra szánt állami pénz nagy részét az elmaradottabb keleti országrészben költenék el.</em> Orosz Csaba írása.

Néhány napja nagy felháborodást váltott ki fővárosi értelmiségi körökben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azon kijelentése, hogy ha már nem lesz Budapesten 2024-ben olimpia, akkor az arra szánt állami pénz nagy részét az elmaradottabb keleti országrészben költenék el. Orosz Csaba írása.

Most azt hallom, hogy a kormány három év alatt átlagosan 30 százalékos béremelést akar adni egyebek mellett a postásoknak, a MÁV és a Volán dolgozóinak. Csakhogy a dunántúli és a budapesti állami alkalmazottak másfélszer annyit kapnának, mint az itteniek! A különbségtételt azzal indokolják, hogy ha nem így járnak el, akkor a nyugati országrészben még ennyi pénzért sem találnak majd kellő számú munkavállalót. (Még a maradék is lelépne nyugatra, ahol az itteni bérek többszöröséért lehet dolgozni.) Most viszont én kérem ki magamnak ezt az eljárást! Ezt megteheti egy, a piacról élő cég, de a magyar állam nem. A gazdagabb nyugati és a szegényebb keleti országrész közötti különbség ily módon csak növekedni fog. Miért vagyunk mi itt keleten másodrendű állampolgárok, a mi életünk nem éppen annyit ér, mint a Dunántúlra vagy Budapestre születetteké?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában