Helyi közélet

2016.12.22. 13:28

"Szeretném magam megmutatni"

Debrecen - Sokadik fellépésével gyönyörködteti közönségét a nagy sikerű Karinthy-esttel is büszkélkedő előadóművész. Interjú Szabó Andrással.

Debrecen - Sokadik fellépésével gyönyörködteti közönségét a nagy sikerű Karinthy-esttel is büszkélkedő előadóművész. Interjú Szabó Andrással.

Hányadik fellépése volt ez? Számolja?

Szabó András: Nem. Nem is lehetne, hiszen már fiatalon a debreceni József Attila Ifjúsági Színpad keretében rengeteg előadás részese voltam, szinte havonta megújult a műsor, s azokat vidéken is megismételtük. Utána jött pár évtized szünet, majd 2002-ben újra lehetőségem nyílt, hogy pódiumra lépjek önállóan, vagy Virágh Tiborral, Galánfi Bandival, Torma Marival, Nagy Péterrel, aki azóta, sajnos, meghalt. Már hét önálló műsorom volt.

Akik ismerték a fiatal versmondó Szabó Andrást, egy kissé meglepetéssel vették tudomásul, hogy nem színészi vagy irodalmi pályára lépett, hanem orvos lett. Hogy tudta a kettőt egyeztetni?

Szabó András: Nehéz kérdés, mások is feltették már, többek között én magamnak is. Nem tudom a választ. De ha a másik oldaláról tekintjük, semmi mást nem tudok elképzelni főhivatásomnak, mint az orvoslást. Szokott úgy is elhangzani a kérdés, olvasom interjúkban, ha nem orvos, akkor mi szeretett volna lenni? Erre sem tudnék válaszolni. Sok minden érdekel, de életcélként egyedül az orvosi pálya vonzott. Ugyanakkor megmaradt a szenvedélyem, hogy örök amatőrként, kedvtelésből pódiumra álljak. Nyilván van az emberben egy kis exhibicionizmus. Adyval szólva: „szeretném magam megmutatni”. Idős szülők gyenge, visszahúzódó gyereke voltam, talán édesapámtól örököltem valami hajlamot erre, ő is amatőr előadó volt. Gyerekkoromból egy-két szavalóverseny hangulata ma is kísér. Az is csodálatos, amikor az anyagot felébresztem írott állapotából, de semmihez nem hasonlítható, kimondhatatlan élvezet, ha az ember szerkeszt egy műsort. Ebben a hallgató nem részesül, ez kizárólag az én élményem. Szoktam mondani, hogy négy lábon áll, négy pilléren nyugszik az én kiegyensúlyozott életem: a család, a hivatás, az irodalmárkodás és a sport.

Hogy jönnek a témák? Figyeli az irodalom életét? Mintha a „Nyugat” első nemzedéke lenne a kedvence?

Szabó András: Nem merném ezt így megfogalmazni, nem vagyok annyira tudatos, tájékozott az irodalomban, mint ahogy azt egyesek feltételezik. Inkább egy-egy kósza ötlet inspirál, valami olvasmányból, emberi viselkedésmódból, reakciókból egy mondat. Van olyan műsorom is, jelesül a Bűvészinas volt, ami évekig munkált bennem. Ez a Goethe-vers minden kor emberére jellemző, tehát az emberiségre általában. Elkezdtem nézegetni, néhány darab összeállt, ez lett a csontváz, amire rárakódott a többi. Azokat már tudatosan kerestem, bevontam barátokat, ismerősöket, az internetet, a húgomat stb. Nekem a kedvencem a Teller Edével készített riportműsor volt.

Hogyan jut el az ötlet a megvalósulásig?

Szabó András: Az már könnyebb. Az indító impulzus a döntő. Például eszembe jutott, hogy szerettem a Tóth Árpád-verseket, egyiket-másikat fiatal koromban mondtam is. Belelapoztam a Tóth Árpád-kötetbe, és eldöntöttem, hogy lesz egy Tóth Árpád-műsorom. Onnantól kezdve már tudatos a dolog, minden versét elolvastam, s szubjektív szempontok alapján válogattam azokat a költeményeket, amelyek az én világnézetemnek, lelki alkatomnak, gondolatmenetemnek, hangomnak, előadóstílusomnak a legjobban megfeleltek. Az a jó az amatőrnek, hogy a maga ura. Az Áprily Lajos-műsorom baráti javaslatra született, jómagam alig ismertem az ő költészetét. Az orvos-írók műsorom szintén. Karinthynál vettem egy kabátot a gombhoz. Volt egy-két gyermekkori emlékem, ami munkált bennem. Amivel a műsort befejeztem, az egy nagyon magas művészi fokon megfogalmazott orvosi ars poetica. A másik maga a művészet, tehát az a stílus, az a követhetetlen zseniális bölcsesség, ami Karinthyból árad. Mondanom sem kell, hogy rengeteget olvastam hozzá.

A közönség nemcsak előadó- művészetét, de memorizáló képességét is nagyra értékeli.

Szabó András: Ez gyakorlat kérdése. Nagyon sokat, közhelyesen szólva nagy szeretettel kell gyakorolni. Sokszor autóban, vagy erdőben, futás közben is mondom magamban a szöveget. S amikor összeállt az anyag, az nekem már szerelem, nagy élvezet.

Segít valaki a felkészülésben?

Szabó András: A szöveget magam memorizálom. A zenei betétek válogatásában hozzáértők, a végső összhang kialakításában pedig sokszor feleségem szerető-féltő figyelme segít.

Lámpaláz van? Hogy küzdi le?

Szabó András: A lámpalázat sehogy sem lehet leküzdeni, illetve amikor már kezdem a műsort, csak a szövegre koncentrálok.

Színházba jár?

Szabó András: Keveset. Többet szeretnék.

Van versmondó ideálja?

Szabó András: Sajnos, nincs. Azért sajnos, mert illő volna, hogy legyen. De soha nem volt olyan, akire azt mondhattam volna, hogy ezt az embert, akár élőt akár holtat, szeretném, nem utánozni, de követni. Rengetegen vannak viszont, akiket tisztelek, élvezettel hallgatok.

Nem húszéves már, ezért megkérdem, tervez még újabb esteket?

Szabó András: Hogyne, mindenképpen, csak a baj, hogy jelenleg semmilyen ötletem sincs. Van ugyan két bizonytalan, kósza elképzelésem, amiből talán majd bátor leszek valamit csinálni, de olyan, ami már formálódna, nincs. Ezért is került újra előtérbe a Karinthy-műsor, nagy örömömre. Mert minden műsor mégiscsak óriási munkával összeállított szellemi építmény, ami elhangzik egyszer, kétszer, esetleg háromszor, és kész. Szerencsére néhány műsorommal meghívtak Derecskére és Nyíregyházára, így legalább nem egy alkalommal volt pusztába kiáltott szó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában