Helyi közélet

2016.12.28. 13:33

Olvasói levél: Kárpótlást a katonaságért!

Debrecen - <em>Döbbenten értesültem a Kék fény című tévéműsorból arról, hogy kártérítést kérhet a magyar államtól az elítélt, ha úgy érzi, hogy a börtönben sérelem érte. Még nemzetközi bírósághoz sem kell fordulnia, hazai bíróság is hozhat döntést</em>.

Debrecen - Döbbenten értesültem a Kék fény című tévéműsorból arról, hogy kártérítést kérhet a magyar államtól az elítélt, ha úgy érzi, hogy a börtönben sérelem érte. Még nemzetközi bírósághoz sem kell fordulnia, hazai bíróság is hozhat döntést.

Ebben az országban már annyi mindenért fizettek kárpótlást, kártérítést, hogy sok lenne felsorolni. De senki nem foglalkozott azzal a sok ezer férfival, aki a legszebb fiatalkorából két éves sorkatonai szolgálatot teljesített: a törvény szigorával 24 vagy 27 hónapot elvettek tőle. Érdekesség, hogy akit a Rákosi-rendszerben osztályellenségnek vagy politikailag megbízhatatlannak neveztek, azt nem fegyveres, hanem munkaszolgálatra hívták be. Ha igaz, őket utólag talán kártalanították is.

Tudom, hogy a haza védelme minden magyar állampolgár szent kötelessége. Itt csak az állam kérhetett attól a fiataltól két évet, de a fiatal azért a két évért nem kérhetett az államtól semmit.

Szerintem ez nincs rendben. No, nem valami horribilis kártérítésre gondolok, de valamilyen formában csak kellene dotálni az érintetteket, mondjuk, nyugdíjkiegészítés formájában.

- Juhász Gábor, Debrecen -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában