Helyi közélet

2016.11.27. 12:19

13 éve a látássérültekért

Hajdú-Bihar - Sokan nem tudnak róluk, pedig számtalan segítséggel megkönnyíthetik a mindennapi életüket.

Hajdú-Bihar - Sokan nem tudnak róluk, pedig számtalan segítséggel megkönnyíthetik a mindennapi életüket.

A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 2003-ban alakult. Ettől kezdve dr. Nagy Sándor az elnöke, ötévente választanak új vezetőt. Arról, hogy milyen szolgáltatásokat tudnak nyújtani a tagságnak, dr. Nagy Sándor beszélt.

– Jelenleg közel 1200 fő a taglétszámunk, bár a megyében közel 4 ezer sorstársunk él. Sokan nem tudnak rólunk, pedig sok olyan segítséget tudnánk nekik nyújtani, amelyek megkönnyítenék a mindennapi életüket. Gondolok itt például a nagyítókra, beszélő vérnyomásmérőkre, beszélő órákra, és egyéb más hasznos életvitelt megkönnyítő segédeszközökre. A súlyosan látássérült személyek utazási kedvezményt is kapnak, és más lehetőségeket is ki tudnának használni, ha a tagjaink lennének – sorolta.

Érdemes csatlakozni

Az éves, mindössze kétezer forintos tagdíj ellenében a következőket tudják kínálni: ingyenes jogi tanácsadást, Braille-nyomtatást, elektronikus hírlevél működtetését, érzékenyítő programok szervezését, körzeti csoportok létrehozását, támogatást segédeszközök vásárlásához, tartós használatba vételéhez, és tanulmányokhoz is. Színházbérleteket adnak, szabad­idős programokat szerveznek, de még a tekecsapathoz is lehet csatlakozni – tudtuk meg. Egyébként minderről a www.latasserultek.hu oldalon bővebben lehet tájékozódni.

Hogyan képesek beilleszkedni?

– Az egyesület fontos célja a társadalmi szemlélet pozitív irányba történő változtatása. Ennek érdekében érzékenyítő programokat szervezünk. Éves szinten 50-60 alkalommal tartunk foglalkozást iskolákban, egyéb rendezvényeken. Minden év októberében Láthatatlan mindennapok címmel kiállítást szervezünk. Ez évben október 10-én nyitottuk meg a Külsővásártér 16. szám alatt. Úgy gondolom, hogy a társadalmi beilleszkedés sokban függ a látássérült személytől is, de természetesen a társadalom részéről is kell nyitottság ahhoz, hogy gördülékenyen tudjunk együtt élni.

Az utóbbi években pozitív irányba mozdult el a látássérült emberek társadalmi helyzete. A sok programnak köszönhetően egyre több ember tudja, hogy mire van szükségünk, hogyan kell jól segíteni, vagy azt, hogy képesek vagyunk önállóan élni, családot alapítani – folytatta az elnök hozzátéve, azért nem túl jó kifejezés a hátrányos helyzet.

A mindennapi életüket, vagy a minél önállóbb életüket elsősorban azzal tudják megkönnyíteni, ha figyelembe veszik a semmit rólunk, nélkülünk elvét. Tehát kikérik a véleményünket az akadálymentesítések során, figyelembe veszik azt, hogy a különböző közszolgáltatások igénybevétele során boldogulni tudjanak önállóan is. Például ne érintőképernyős sorszámhúzó automaták legyenek.

Rendszeres sportos alkalmak

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége versenyt hirdetett 2015-ben Aktívnap elnevezéssel. Ehhez csatlakozott a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete (LÉARE) is Debrecenben – Látássérülten is Szabadon Sportolok! - szlogennel. Zolnai Gyuláné bemelegítését követően háromfős csapatokban látók és látássérültek veselkedtek neki a hat helyszín feladatainak teljesítésébe.

HBN–Kiss Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában