Helyi közélet

2016.10.29. 14:13

Fellélegezhetnek Bihar központjának lakói

Berettyóújfalu - Jelentős kamionforgalomtól szabadult meg a város az elkerülő út felújításával.

Berettyóújfalu - Jelentős kamionforgalomtól szabadult meg a város az elkerülő út felújításával.

A magyar gazdaság teljesítőképessége folyamatosan javul, így idén a korábbinál több forrás jutott a komplex útfelújítási programra is – mondta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár pénteken a várost elkerülő 427-es út átadásán. A 2,7 kilométeres szakaszt évek óta elkerülték a járművek, annyira rossz állapotban volt, így Berettyóújfalun jelentős kamionforgalom haladt át, ami miatt már nagy szükség volt a korszerűsítésre.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a programból Hajdú-Biharban összesen 24,4 kilométer út újulhatott meg, több mint 3 milliárd forintért. Ebből a legnagyobb tétel a 4-es főút átépítése volt 14 kilométernyi szakaszon 1,7 milliárd forintos költséggel. A 42-es főút püspökladányi 7,6 kilométeres szakaszának a korszerűsítése pedig 1,1 milliárdba került. Ezeknek a hivatalos átadására is rövidesen sor kerül – tette hozzá Tasó László.

Jövőre még több

A következő évben összesen 100 milliárd forint áll majd rendelkezésre hazai forrásból, ebből megyénkben 4,5 milliárd forintra lehet számítani 35 kilométer út felújításához. Az államtitkár hangsúlyozta, a korábbinál több jut majd alacsonyabb rendű utak korszerűsítésére. Példaként említette a Berettyóújfalu és Biharnagybajom közötti szakasz egyik ütemét, illetve a Püspökladány–Nádudvar, valamint a Püspökladány és Szeghalom közötti utak egy-egy részének a felújítását.

Fotó: Derencsényi István | Kattintásra galéria nyílik

Vitányi István, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy nagyon sok időbe telt, míg megvalósult a beruházás, pedig a város tehermentesítése miatt égetően szükség volt rá, mert az ártándi határátkelőn évente több mint 300 ezer kamion halad át. Az elkerülő viszont szinte járhatatlan volt, ezért legnagyobb részük a városon át közlekedett, aminek megszűnte jelentősen javít a lakosság életminőségén. Arról is beszélt, hogy a választókörzetében soha ennyi út- és vasútfejlesztés nem történt utalva a Püspökladány–Ártánd vasúti vonal tervezett megújítására, ami 100 milliárd forintba fog kerülni. Jövőre 1 milliárd 258 millió forintot terveznek mintegy 13 kilométer út felújítására. Ebből 380 milliót tesz ki a berettyóújfalui hídtól a körforgalomig tartó 3,3 kilométeres szakasz, 400 milliót a Nagyrábétól Biharnagybajomba vezető 4 kilométernyi út és 470 milliót egy Hosszúpályi környéki felújítás.

Szoták Zoltán, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója elmondta, a kivitelező mintegy kétezer tonna aszfaltot dolgozott be az útba, 1800 köbméter zúzott követ és zúzalékot töltött be a padkába, és 22 ezer négyzetméternyi felületen rendezte a zöldterületet. Mindeközben a forgalmat nem állították le.

HBN–ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában