Helyi közélet

2016.10.17. 13:24

"Most már tényleg egy csapatban focizunk"

Debrecen - A BT gyakorlati tapasztalataival segíti a fiatalokat.

Debrecen - A BT gyakorlati tapasztalataival segíti a fiatalokat.

– Könnyű azt mondani, hogy képzett, a kihívásokat szerető, angolul tökéletesen beszélő munkatársakat keresünk, de egyetlen ilyet is nehéz találni – jelentette ki Szabó Zoltán, a British Telecom (BT) ügyvezető igazgatója, amikor arról beszélt, hogy a Magyarországon összesen 2000, ebből Debrecenben 500 főt foglalkoztató cég százzal akarja növelni alkalmazottai számát a cívisvárosban. Ezért is vállal szerepet „büszke debreceni cégként” a megyeszékhely oktatásában – tette hozzá, a BT, a Debreceni Egyetem és az önkormányzat megállapodásának ünnepélyes aláírásakor, hétfőn a Kölcsey Központban. Az együttműködés révén a BT jólképzett munkaerőt vehet fel, az egyetem és a középiskolák piacképes tudást nyújtó képzéseket indíthatnak, a város pedig olyan karrierlehetőséget kínálhat a fiataloknak, melyért „érdemes itthon maradni, vagy akár Londonból is megéri hazajönni” – hangzott el.

– A megállapodás a BT megtérülő befektetése, egyúttal erős elköteleződés is a város felé, melyben hosszú távra tervezünk – hangsúlyozta Szabó Zoltán. – Utónpótlás nevelés nélkül nincs profi csapat, s ez nemcsak a sportra igaz; az oktatás része a cég globális stratégiájának és magyarországi jelenlétének is. Képzési programjainkat már a középiskolásoknál elkezdjük, s ezt a megállapodás értelmében az egyetemi hallgatókra is kiterjesztjük. Olyan, az elhelyezkedést segítő készségek fejlesztését biztosítjuk, mint például hogyan készítsenek hatékony prezentációt, tárgyaljanak ügyesen vagy bánjanak az idejükkel megfelelően. A mostani húszról hatvanra bővítjük üzleti angol nyelvtanfolyami csoportunkat, novembertől karriertanácsadási és konzultációs lehetőséget biztosítunk a diákoknak – sorolta az ügyvezető, hozzátéve, hogy a gyakorlati alkalmazhatóság alapvető szempont minden képzésüknél.

A BT hálózati eszközöket is adományoz középiskolák és az egyetem részére, illetve ösztöndíjprogramot indít, melyben fizeti rászoruló diákok tandíját és emellett munkát is kínál számukra – jelentette be Szabó Zoltán.

Iain Lindsay brit nagykövet szerint az oktatás és a vállalatok együttműködése elengedhetetlen a fejlődéshez, Papp László polgármester pedig újabb mérföldkőnek nevezte a város gazdasági életében a megállapodás létrejöttét. Emlékeztetett rá hogy a BT 2007-ben nyitotta meg központját Debrecenben, s a mostani bővítési szándék fontos visszajelzés arról, hogy a város nemcsak a „befektetési tárgyalások idején” támogatja a vállalkozásokat.

– A BT itteni dolgozóinak átlagéletkora 32 év, 92 százalékuk magyar, és 85 százalékuk felsőfokú végzettségű, vagyis a cég megtestesíti azt, ami Debrecen jövője számára fontos. Azzal pedig, hogy helyben kínál karrierlehetőséget a fiataloknak, segít itt tartani őket, s ezzel a cívisváros jövőjét is építi – hangsúlyozta Papp László.

A megállapodást Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a felek közötti együttgondolkodás és tervezés „hihetetlenül magas” szintjének nevezte. Reményét fejezte ki, hogy a BT-vel közös munka a kutatás-fejlesztés területére is kiterjed majd.

HBN-SzT


Támogatás a csapatnak

A BT a Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) labdarúgó csapatát is támogatja, s habár a játékosok csak később kapják meg, a sajtótájékoztatón részt vevő város- és intézményvezetők átvehették személyes mezeiket. „Most már tényleg egy csapatban focizunk” – jegyezte meg Papp László, utalva a közös célokra.​

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában