Helyi közélet

2016.09.19. 17:09

Emmi: több mint ezer hallgató kap idén köztársasági ösztöndíjat

Budapest - Az emberi erőforrások minisztere 1115 egyetemi, illetve főiskolai hallgató részére adományozott köztársasági ösztöndíjat a 2016/2017-es tanévre - közölte a tárca oktatási államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

Budapest - Az emberi erőforrások minisztere 1115 egyetemi, illetve főiskolai hallgató részére adományozott köztársasági ösztöndíjat a 2016/2017-es tanévre - közölte a tárca oktatási államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

A köztársasági ösztöndíjat az oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév 10 hónapjára a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában, szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatóknak, elért eredményük fenntartásának támogatására. A juttatás összege havi 34 ezer forint.

A közlemény szerint a pályázatot a felsőoktatási intézmények írják ki, majd az intézményi bírálat, rangsorolás után terjesztik fel a miniszterhez ezen ösztöndíjra javasolt hallgatóik nevét.

A köztársasági ösztöndíj folyósítására az államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók jogosultak.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában