Helyi közélet

2016.08.16. 16:05

Hortobágyi robbanás - HM: a túlóraadatok nincsenek összefüggésben a tűzszerészbalesettel

Budapest - A Magyar Honvédség kedden közleményben utasította vissza a sajtóban megjelent állításokat, amelyek a Honvédelmi Minisztérium (HM) által kiadott túlóraadatokat "félremagyarázva vonnak le következtetéseket a hortobágyi tűzszerészbaleset okairól".

Budapest - A Magyar Honvédség kedden közleményben utasította vissza a sajtóban megjelent állításokat, amelyek a Honvédelmi Minisztérium (HM) által kiadott túlóraadatokat "félremagyarázva vonnak le következtetéseket a hortobágyi tűzszerészbaleset okairól".

A Magyar Nemzet a tárca parlamenti államtitkárának írásbeli válaszára hivatkozva állította, hogy túlterheltség okozta a Hortobágyi Nemzeti Parkban július elsején történt bombarobbanást. Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője keddi sajtótájékoztatóján pedig úgy fogalmazott, "ha egy állományban 25 százalékos létszámhiány van, ha óriási a túlóra és történik baleset, akkor minimum felmerül annak a gyanúja, hogy lehet összefüggés".

A HM az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a tárca - országgyűlési képviselői kérdésre - kiadott írásbeli válasza semmilyen összefüggésben sincs a tűzszerészbaleset okaival.

Az abban megadott túlóraadatok a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred teljes állományára vonatkoznak - amelybe beleértendők mások mellett a hadihajós katonák, az adminisztratív dolgozók, gép- és harcjárművezetők, logisztikusok - és nem csak a tűzszerész katonák által teljesített túlórákra. "Aki tehát a parlamenti válasz és a tűzszerészbaleset között közvetlen összefüggést sejtetett, az felelőtlen vagy szándékosan hamisítja meg a tényeket" - fogalmazott a HM.

Közölték, hogy a tragikus tűzszerészbaleset okainak feltárására indított független szakértői vizsgálat nem zárult le, az jelenleg is zajlik, annak eredményeit a minisztérium, a Magyar Honvédség a közvéleményhez hasonlóan várja. Hozzátették, a Magyar Honvédség és a HM minden segítséget igyekszik megadni a balesetben elhunyt tűzszerészek családjainak.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen július elsején délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos bomba a hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült.

A balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánították. Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető balesete ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is folyik. A vizsgálat lezártáig leállították a terület mentesítését.

- MTI -


Budapest - Túlterheltség okozta a Hortobágyi Nemzeti Parkban július 1-jén történt bombarobbanást - írta keddi számában a Magyar Nemzet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának írásbeli válaszára hivatkozva.


Budapest - Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a négy tűzszerész halálával járó, július 1-jén történt hortobágyi baleset minisztériumi vizsgálati anyagát és nevezze meg a történtek felelősét.


Budapest, Hortobágy — Döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk a Hortobágyi Nemzeti Parkban meghalt négy tűzszerész utolsó perceivel kapcsolatban. Öt tűzszerész volt a bomba közelében, hárman közvetlenül a robbanótest mellett, ketten pedig pár méterrel távolabb.


Hortobágy - Épp a robbanóanyagot szedték ki belőle, amikor felrobbant a 200 kilós szovjet bomba, amely megölt 4 tűzszerészt, egy ötödiket pedig megsebesített a Hortobágyon, július elsején. Egy volt tűzszerész szerint nem hibáztak a társai, ő is úgy döntött volna, hogy elkezdi kikaparni a robbanószert, hogy kisebb legyen a detonáció, amikor megsemmisítik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában