2016.08.28. 14:56

Bartók Debrecenben

Címkék#Bartók Béla #Debrecen #Stébel Idikó #vendégjegyzet

<em>A debreceni Zenekedvelők Körének története 1907-ben kezdődött, Simonffy Emilnek, a Debreceni Zenede akkori igazgatójának és tanári karának kezdeményezésére. 1923-ban a Zenede Psenyeczki Nagy Zoltán kiváló zongoraművész személyében olyan tekintélyes igazgatót kapott, akinek széles látóköre, jó szervezőképessége és társadalmi kapcsolatai révén lehetősége nyílt ott folytatni a Zenekedvelők Körnek tevékenységét, ahol megszakadt.</em> Stébel Idikó írása.

A debreceni Zenekedvelők Körének története 1907-ben kezdődött, Simonffy Emilnek, a Debreceni Zenede akkori igazgatójának és tanári karának kezdeményezésére. 1923-ban a Zenede Psenyeczki Nagy Zoltán kiváló zongoraművész személyében olyan tekintélyes igazgatót kapott, akinek széles látóköre, jó szervezőképessége és társadalmi kapcsolatai révén lehetősége nyílt ott folytatni a Zenekedvelők Körnek tevékenységét, ahol megszakadt. Stébel Idikó írása.

Világhírű művészek, többek között Kubelik, Sauer, Pablo Casals szerepeltek a koncerteken. A II. világháború kitöréséig a kör hangversenyei társadalmi eseménynek számítottak. Ilyenek voltak Bartók Béla koncertjei is.

Bartók első debreceni szereplése 1925. november 3-án volt, P. Nagy Zoltán, illetve a Zenekedvelők Köre meghívására. A budapesti Filharmóniai Társaság 40 tagú zenekarával és karmesterükkel, Komor Vilmossal érkezett Debrecenbe. A korabeli sajtó az alábbiakat írta (részlet):

„Komoly értéket sokszor kaptunk a debreceni Zenekedvelők Körének hangversenyein, de ezeknek az értékeknek listája hiányos volt, amíg a modern magyar zene nagy mesterét nem hozta le a Zenekedvelők Köre. Holott Bartók mély és megragadó művészete, csodálatosan meleg fogadtatásra talált Debrecenben, ma este, ami világos bizonyíték arra, hogy minden szempontból indokolt lett volna sokkal előbb kezdeni meg Bartók művészetének ismertetésével a modern magyar zene kultuszát. Bartók, 1-s Op. számú Rapszódiáját mutatta be – a kitűnő zenekar kíséretével, és érdekes, hogy az első pillanatra megfogták a közönséget a zene formája, lényege, mélysége és magyar színei. Lélekkel teli ez a muzsika, ragyogóan tökéletes, felépítettsége mellett mintegy a nép lelkéből kipattant.

Bartókot mint előadót, mint nagy zongoraművészt is megismerte a közönség. Tökéletes billentése, csodálatosan finom és mély tónusokat hoz, s úgy a Rapszódiában – mint a ráadásul adott kis magyar darabjában, zavartalan illúziót ad kiteljesedett művészete.”

Bartók Béla második debreceni hangversenyére 1931. március 1-jén került sor. „Bartók Béla ezúttal elsősorban nem mint zeneszerző mutatkozik be, hanem mint zongoraművész, műsorán régi olasz mesterek, és Chopin is szerepelnek. Az est másik szereplője, a M.Kir. Operaház bájos fiatal művésznője, Orosz Júlia klasszikus és magyar szerzők dalait és egy operaáriát énekel. Nincs ma nagyobb mestere a zongorának régi zene megszólaltatásában, mint Bartók, az új muzsika fejedelmi alakja. Egyénisége zárt, kemény, egy fájdalommal szerzett kultúra páncéljában áll előttünk, és a hideg páncélt átizzítja a drámai átélések, víziók tüze, mágikus ereje. Felidézni az elemeket, elővarázsolni a villámcsapást, felbűvölni a mennydörgést és kavarni a tölcsért, amelyben őrült forgószél ütemére eszeveszett táncot járnak az indulatok: ilyen az a tünemény, amikor Bartók új zenét muzsikál nekünk”. (Részlet Fáy Árpád korabeli kritikájából.) Orosz Júliát a Zenede kiváló tanára, a Bartók- és Kodály-tanítvány Szabó Emil kísérte zongorán.

Bartók Béla harmadik debreceni fellépése 1939. február 8-án volt, amikor is Zathureczky Edével közösen koncerteztek. A műsort Mozart A-dúr hegedűszonátája nyitotta meg, ezt követően Zathureczky a Gertler-átiratú Szonatinát, majd az Országh Tivadar-féle Magyar népdalokat játszotta. Az első részét a koncertnek Bartók II. Rapszódiája zárta. Szünet után Bartók játszotta saját műveit: Kis szvit, Este a székelyeknél, Allegro barbaro. Az est záródarabja Beethoven Kreutzer-szonátája volt, a két művész közös előadásában.

Galánffy Lajos, a Zenede akkori igazgatója, zongoraművész így írt az estről a Debreceni Újság február 10-i számában: „Bartók leheletfinom zongorázása, akár szigorúan elhatároló értelmezését, akár aprólékosan, szinte miniatűrszerűen kidolgozott technikáját tekintjük – egyedülálló. Csak az igazi nagyoknál tapasztalható ez a szerénység és szemérmetesség, a problémák leegyszerűsítése, tisztult formába való öntése. Mikor a tudás vagy tudatosság kemény héja lefoszlik, s ott ragyog őszinte fényében a nemes ösztön. Ellentétek harmonikus kiegyensúlyozottsága ez a nagy ember. Arca: megőszült örök gyermekarc. Jelleme: magába zárkózott, szigorú és pedáns, búvár-korlátokat nem ismerő, szilaj lánglelkű költő. (…) Hóval borított tűzhányó, mely még talán ezer év múlva is megrázza az emberiséget. Állandó feszültség van körülötte, újabb meglepetés, szüntelen mozgalom, lázas képek szüntelen cserélgetése, mely azt a néhány órát lenyűgözővé teszi annak az egyedülálló szellemnek a hatása alatt. És mégis, micsoda higgadtság, leszűrtség, a köznapi dolgokon való felülemelkedés. Mikor reánk tekint nagy tiszta szemeivel, mintha átlátna rajtunk, tökéletlenségünkön, de nem is azt nézi: örökké csak előre a senki által nem járt végtelen horizontot.”