Helyi közélet

2016.02.09. 09:41

Nővérszállóból lopott egy fiatal férfi

Debrecen - A 27 éves debreceni gyanúsítottat szabálysértési őrizetbe vették.

Debrecen - A 27 éves debreceni gyanúsítottat szabálysértési őrizetbe vették.

Egy debreceni nővérszállóból érkezett bejelentés a megyei rendőr-főkapitányságra 2016. február 8-án arról, hogy ott egy férfit tartanak vissza, aki valószínűleg lopott a helyszínről.

A rendőrök megállapították, hogy az egyik ott lakó észrevette a férfit, aki éppen az első emeleten található fotelek mögött bujkált a sötétben. A bejelentő kérdőre vonta a férfit, aki azt mondta, hogy beteg édesanyját jött meglátogatni, de nem találta meg.

A járőrök a férfit igazoltatták, majd ruházatának átvizsgálásakor több tusfürdő, dezodor, borotva, fogkefe, biciklilámpa, fogkrém és egy póló került elő. A bejelentő  a gyanúsítottnál talált tárgyak között felismerte a saját pólóját, majd a rendőrök megállapították, hogy a férfin van egy alsónadrág is, amely hiányzik a folyosón lévő ruhaszárítóról.

A rendőrök a 27 éves helyi lakost elfogták és lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bíróság eljárás lefolytatása céljából.

- police.hu -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában