A nézőtéren ugyanúgy ámul sérült és ép

Debrecen – Némely gyerekünk gondja az volt, hogy érte jöttek a szülei és a fülénél fogva vitték haza a foglalkozásról, mert nem könnyű egy cigány családban elfogadtatni a színészetet mint hivatást vagy szabadidőtöltést. Másoknak az, hogy a felnőttek a pénzhajhászás közben „elfelejtettek” érte jönni a próbákra, vagy megnézni az előadást.

Mindkettő hátrányos helyzet – mondta Tóth Géza, a Csokonai Színházban nagy sikerrel futó Egerek című előadás rendezője. A darabot a Karaván Színház tárta a debreceni közönség elé. A teátrum az előadók kezdeményezésére és támogatásával január 29-ig összesen több mint ötszáz hátrányos helyzetű gyermeket lát vendégül, köztük az Igazgyöngy Alapítvány tanulóit, a debreceni, derecskei, bagaméri, hajdúnánási, hajdúböszörményi és tiszaörsi diákokat.

A Karaván Művészeti Alapítványt Nyári Oszkár álmodta meg húsz éve – kezdte Tóth Géza, aki Mártonként lép a napokban a debreceni színház deszkáira, artistanövendékek és a tandíjmentes színészképző stúdió tehetségeivel együtt. – Úgy indult, hogy a fővárosi Illatos úti „dzsumbujból” elhoztunk tíz gyereket a Pinceszínházba. Az azóta megszüntetett lakótelepre én magam is csak cigányokkal tudtam bejutni. A fiatalok a maguk módján kiöltöztek és a színházi épületben jórészt viselkedtek is, de még így is nagyon kitűntek a pesti polgárság közegéből. A magukat nagyon nyitottnak valló és a rasszizmus szót még hallani sem szerető közönség mégiscsak megbámulta őket – mesélt a kezdetekről a színész-rendező. Mint mondta, megütődtek azon, hogy a bemutatóra eljöttek „amolyanok” is, nem csak az értelmiség krémje.

Ha focizni kell…

A „másik oldalon” – az iskolai Ki mit tud?-okon, versmondókon, nyílt felvételiken „kiszűrt” fiatalok szüleinél – sem ment gördülékenyen az elfogadás.

– Azon kellett imádkoznunk, hogy engedjék el velünk a gyerekeiket. Féltették őket, jórészt lebeszélték. Nyári Oszkár – a művészeti műhely vezetője – nagyon sokszor ment értük az otthonukba, kereste őket, ha nem jöttek próbára, sok esélyt kínált, és nem adta fel. De sok mindent meg kell érteni egy tinédzsernél. Egyszer egy 12 éves fiúnk a premier előtti napon elénk állt, és azt mondta, nem játssza el a főszerepet, inkább focizni akar. Oszi majdnem felrobbant. Én meg higgadtan azt mondtam, hogy rendben, megoldjuk. Ha neked most focizni kell, menj, rúgd a bőrt! Valami furcsa szerencse folytán az én stratégiám vált be, a diák megrémült és persze ott maradt, később sokat szerepelt filmekben, kőszínházakban is. Lehet, hogy valamit nem vettünk észre, és csak fel akarta hívni magára a figyelmet, éreztetni, hogy ő nélkülözhetetlen. Bár én minden szerepet fontosnak tartok, nem szoktam külön kiemelni egyiket vagy másikat – hangsúlyozza.

Tudni elengedni

– A Kaposvári Egyetem színművészeti felvételijének harmadik fordulójánál döntött úgy egy tanítványunk, hogy nem csinálja ezt. Én akkor ott tanítottam, tudtommal fel is vették volna, szóval nagyon nagy luxus volt az elhatározás. Én most már megértem őt, baráti kapcsolatban vagyunk. Egy roma srác, az M1 riportere a párja, gyönyörű gyermekük van. El kell fogadni, hogy anyává akart válni. Tilos rá haragudni, főleg nem szabad az esetet kudarcként megélni. Fájó inkább az, ha valakit nem vettünk észre és nem követtünk nyomon – fogalmaz Tóth Géza, aki fontosnak tartja a tanítványokkal való kapcsolattartást. Jól tudja, hogy a legelső 12 főt számláló csoportból mindenki felsőfokú végzettséget szerzett. – Nagyobb részüknek gyereke, családja van, s ha találkoznak, jót röhögünk például a zürichi eseten. A reptéren egy kislány nem volt hajlandó felszállni a vezető nélküli metróra. Hiába magyaráztuk el a jármű működését, rimánkodtunk neki, mígnem egyik társa megoldotta a saját módján: „Mari, most megfoglak, és beteszlek csomagostul”. Úgy is lett. Ez a hölgy ma Londonban dolgozik. Nemcsak a színházi képzésre fordítottunk figyelmet, hanem az angol nyelvtudás fejlesztésére is. A velünk dolgozóknak van egy karavános „stikkje”. Büszkék arra, hogy nem kallódtak el. Ma gyakori, hogy szakemberek kimennek a faluba, telepre, megcsinálják a projektet, fölveszik a pénzt, és magukra hagyják őket – nyilatkozta.

A cigány név büszkeség

Az alapítványnál az évek alatt közel ötszáz gyerek fordult meg. A fővárosin túl működik egy csoport Kaposváron, és szeretnének Pécsett is indítani. Előbbinél kezdetben önkéntes munkában lehetnek jegyszedők az ifjak a Csiky Gergely Színházban.

– Kire, mire a legbüszkébb? – kérdezem, miután a sok között egy Debrecenhez köthető sikertörténetet is felidéz, Horváth Gyula a Csokonai színpadán mutatta meg képességeit. Meglepetten felelt: – Ez a napi életmódom. Ha valamire büszke vagyok, esetleg az, hogy befogadott ez a közeg, nem félek már tőlük, értem a hátrányos helyzetűeket. Arra, hogy kaptam cigány nevet, vagy hogy tudom méltósággal kezelni ezt a környezetet. Nagyon sokszor megalázzák őket, akár tudással. Nem hagyják, hogy megteremtődjenek, legyenek valakik és felemelkedjenek, hanem a vállukra emelnek elméleteket, majd lent tartják őket a nagy hirdetett tudással, szeretettel. Türelem kell és néha humor, irónia ahhoz, hogy kibírd magad és ezt az egészet. Nem teheted meg, hogy lenézd őket vagy gügyögsz velük – válaszolta.

Ugyanezt az elvet vallja minden hátránnyal küzdő tekintetében. – Az értelmi sérülteket szívesen látjuk az előadásokon, egyáltalán nem zavar, ha hangosak a reakcióik. Sőt azt sem szeretjük, ha lecsitítják a gyerekeket a nézőtéren. Ugyanakkor nem akarunk interaktívak lenni, szándékkal kihúzni belőlük a reflektálást. Szívme­lengető viszont, ha kitör belőlük egy-egy érzelem, indulat, amit a játékunkkal váltunk ki.

Ne nézz, kérdezz!

– Boldoggá tesz, amikor látom a huszonnégy órás elfoglaltságot adó gondozásból kiszakadó szülők és az élményt szerző gyerekek arcán az örömöt – mondta Szőkéné Kardos Erika. A Halmozottan Sérültek Hajdú-Bihar Megyei Szülőszövetségének elnöke 11 éves kislányával érkezett az előadásra a Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonába járó hét szülővel és gyerekkel együtt. – A színházzal jó kapcsolatot ápolunk, elfogadóak. A darab látványos, szép, remek üzenetet hordoz, és minden színész pazar. A lányom nagyon szereti a zenét. Jó lehetőség ez arra, hogy az egészséges fiatalok találkozzanak sérültekkel. A ruhatárnál minket is megnéztek. Arra bátorítottam őket, hogy kérdezzenek, és elmondtam, hogy Dóri egy előre kiszűrhetetlen génhiba miatt nem tud beszélni, nem növekszik a korának megfelelően, de mindent ért, jóindulatú, szeretetteljes lány. A szülőknek is el kellene oda jutni, hogy nyíltan tudjanak beszélni a történetükről. Ugyanezzel a céllal jön még egy 31 fős csoportunk az Egereket megnézni egy egészséges osztállyal együtt – zárta.

HBN–HABE