Helyi közélet

2015.12.03. 13:39

Angol cég lett az első logisztikai befutó a trimodális központba

Debrecen - Nagy távlatok nyílhatnak a város előtt az árufuvarozásban is.

Debrecen - Nagy távlatok nyílhatnak a város előtt az árufuvarozásban is.

Nem régen készült el a befektetők fogadására annak az összesen 25 ezer négyzetméternyi logisztikai központnak az első fejlesztése, melybe elsők között az üzletágban jól ismert Maltacourt betelepült – jelentette be szerdán Herdon István, a Xanga cégcsoport vezérigazgatója. Hozzátette, további 10-12 betelepülni szándékozó vállalattal folytatnak még tárgyalásokat, hogy az igényeiknek megfelelő környezetben fogadhassák őket a jövő év első, második felében.

A gazdasági igény szülte

A debreceni trimodális központ az elmúlt évtized legjelentősebb fejlesztése a magyarországi logisztikaiüzletágban, s örülnek, hogy elsőként vehetik birtokba – mondta Paul Szeman, a Maltacourt magyarországi ügyvezető igazgatója. A légi árufuvarozás különösen, a logisztika általában Budapest környékére összpontosult, de ezen ideje volt változtatni, a modernizáció megköveteli e centralizáció megszűnését, egy ilyen keleti kapura a régiónak is nagy szüksége volt – hangsúlyozta a cégvezető. Hozzátette, a nem túl távoli jövőben katalizátorként fog működni a regionális fejlesztések terén.

A Hajdú-bihari Napló kérdésére válaszolva elmondta, a régió alatt nem csak Kelet-Magyarországot érti, hanem Debrecen néhány száz kilométeres vonzáskörzetét, így például Erdélyben is rendelkeznek több partnerrel, de telephelyük Budapesten kívül nincs másik ebben a régióban. Ezért is tartja jelentős lépésnek Debrecenbe településüket, mert szerinte változhat az a gyakorlatuk, hogy Frankfurton keresztül érkezik a szállítmány ebbe a régióba is, hanem Budapest mellett akár a cívisváros is lehet a célállomás.

Elmondta, egyik fő erősségük a sürgős áruk kezelése, mert az időhiányban aznapra várt árut (akár több száz kilót is) egy kollégájuk kíséretében poggyászként adják fel, s úgy mindig elsőbbséget élvez a cargo árukkal szemben. Úgy véli, erre nagy igény lesz ebben a régióban is, ahonnan egyébként vízi és közúti áruszállítást is végeznek.

HBN–ÉP​

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában