Helyi közélet

2015.12.29. 13:08

Amikor Lemmyék a Vekerit és a Hegyalját is szétrázták

Debrecen, Rakamaz, Tokaj - A hétfőn elhunyt Lemmy vezette Motörhead koncertezett már errefelé, nem is egyszer: a brit rockegyüttes 2004-ben a Vekeri Fesztiválon, 2010-ben pedig a Hegyalján lépett fel. Ezekről a bulikról válogattunk most fotókat és videókat.

Lemmy 1945-ben született Stoke-on-Trentben, szenteste. 1960-tól zenélt rendszeresen, tagja volt többek között a The Rockin Vickersnek és a Hawkwindnek is, mielőtt 1975-ben megalapította a Motörheadet, aminek haláláig ő volt az egyedüli állandó tagja.

Az együttes összesen 23 stúdióalbumot, 10 élőlemezt, 12 válogatást és 5 kislemezt jegyez. 2012-ig több mint 15 millió albumot adtak el világszerte.

Lemmy igen jóban volt az alkohollal, saját bevallása szerint 30 éves kora óta minden nap felhajtott egy üveg Jack Daniel s whiskyt. Egy interjúban azt is elejtette, hogy élete során több mint 1000 nővel feküdt le.

A Motörhead hegyaljás fellépéséről több nézői videó is készült, ezek közül meg is mutatunk párat:

Lemmy Kilmistert 70 éves korában érte a halál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában