Ima a gyerekekért

Emlékszem, kiskoromban néztem a tévé felé, kihúzott ágyunkban bújtunk a paplan mögé. Tagadnám, de messziről tettem rá, ahogy lőttek egymásra; gyere – súgtam a tesómnak –, hadd kacagjunk bátran. Barak Beáta írása.

Nagyapa szólt, ez nincsen jól, van néhány fülesem, te meg még nem alszol? Otthon maradtak a régi emlékek, a mosoly leolvad, nem véd minket. Bárcsak elcsípném újra, ami engem illetett, csak egy napra a saját emlékeimet. Nem lenne telóm képekkel, csinálj, amit akarsz a tieddel. Tévé ki, a szemcsit vedd le, a valóság tetszik, ne tüntesd el. Volt egy házunk ám, benne két szoba, nézd, ott volt a boldog gyermek, ahol most más él. Hozzám érsz és már ismersz is? Csak nagyjából, mint mindenki. Emlékszem, kiskoromban néztem a tévé felé, kihúzott ágyunkban bújtunk a paplan mögé. Ment a Panoráma, benne lőttek épp, de megvédett tőle a gyermeki lét. Nekem megadatott, sokaknak ma nem; értük szóljon a dal, hát helló. Otthon maradtak az emlékeik, a mosolyuk leolvadt, ki védi őket? Elcsípnek sok zord tekintetet, a napjuk? mint, amit egy rossz klip ihletett. Betelt a szívük rémekkel, miközben azt hallják, tűnjél el! Halott pénzt sem ér így az életük, s lesz-e egyáltalán nekik gyermekük?

- Barak Beáta -