2015.10.25. 19:34
Komádi ünnepségsorozat, 1956-ra emlékezve
Komádi - A Barsi Dénes Általános Iskola 8. b osztályos tanulói egy látványos műsort adtak elő, október 22-én a Sportcsarnokban és másnap, október 23-án a moziban.
Komádi - A Barsi Dénes Általános Iskola 8. b osztályos tanulói egy látványos műsort adtak elő, október 22-én a Sportcsarnokban és másnap, október 23-án a moziban.
Látványosan mutatták be a jeleneteket, így a kisebbek számára is érthetőek voltak a jelenetek, a lyukas zászló, Kossuth Rádió, Nagy Imre beszéde, lövöldözés, harc, menekülés. A felkészítőik Bácsi Anita és Debreczeni Mária tanárnők voltak. A műsor előtt Tóth Ferenc polgármester mondott ünnepi beszédet. A fellépő tanulókat a műsor végén óriási tapssal jutalmazta a közönség.
Október 23-án, délelőtt 10 órától a református templomban ünnepi istentiszteletet tartott Balogh Sándor református lelkipásztor. Az istentisztelet után a Sulyok István Református Iskola tanítói és tanulói ünnepélyes fogadalomtételt tettek, majd ünnepi műsorra is sor került a Rákász citera zenekar, lelkész, a tanítók, és a tanulók közreműködésével. Ezt követően az 1956-os Anziksz emlékműnél, az önkormányzat, a helyi intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el a hála és kegyelet koszorúit.
HBN-Cserép Imre