Helyi közélet

2015.06.03. 10:16

Növekedési pályán a hazai élelmiszerboltok

Debrecen - „<em>Megedzették a válság évei a magyar vásárlókat, akik egyre igényesebbek</em>.”

Debrecen - „Megedzették a válság évei a magyar vásárlókat, akik egyre igényesebbek.”Értékben 4,9, mennyiségben pedig 3,0 százalékkal adtak el több árut a hazai élelmiszerboltok az idei első negyedév során, mint a tavalyi első három hónap alatt. Mindkét mutató meghaladja az európai átlagot.

A második legjobb

Értéket tekintve a törökországi után a magyar mutató a második legnagyobb, a vizsgált huszonegy fejlett európai ország rangsorában. Mennyiség szempontjából pedig harmadik a hazai számarány, a török és a norvég után. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat negyedévenkénti európai elemzése. - Megedzették a válság évei a magyar vásárlókat, akik egyre igényesebbek – hangsúlyozza a kedvező trendekkel kapcsolatban Barta Mónika, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. - Annyira fontos lett a termékek minősége mellett a kiszolgálás színvonala, hogy a boltválasztás legfontosabb szempontjai közé tartozik.

Előre megtervezik

Előre megtervezi vásárlásait a magyarok zöme, és tíz hazai háztartás közül majdnem hétben változtattak költési szokásaikon az egy évvel korábbihoz képest, hogy spóroljanak, egy idei első negyedévi felmérésünk szerint. Ha az európai átlagot nézzük, a mutatók föl-le mozogtak a legutóbbi évek során, de a tavalyi harmadik negyedévtől kezdve az élelmiszerboltok forgalma határozottan növekedési pályára állt.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában