Helyi közélet

2015.01.19. 11:29

Örülhet a gazda, ha még fiatal

Debrecen - Leszállították a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatok ponthatárát.

Debrecen - Leszállították a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatok ponthatárát.Kilencven pontra szállította le a kormány a korábbi 103 pontról a fiatal gazdák számára kiírt pályázatok ponthatárát – közölte a Miniszterelnökség. A döntés nyomán nyolcszázzal több ifjú gazda kaphat induló támogatást.

60 milliárdból

A kormány továbbra is elkötelezett az ifjú agrárvállalkozók támogatása mellett, ezért a fiatal gazdák számára negyedik alkalommal kiírt pályázatok ponthatárát 90 pontra csökkentette – fogalmaz a miniszterelnökség közleménye. Ezáltal - a 2014. május 1-15. közötti időszakban beérkezett kérelmek közül - meghaladja a kétezret azon fiatal gazdálkodók száma, akik a gazdaságuk fejlesztéséhez induló támogatásban részesülnek. A korábbi 103 pontos határt az érdeklődésre tekintettel, illetve a kormány vidékfejlesztési céljaival összhangban szállították le. Ennek eredményeként mintegy nyolcszáz fővel több fiatal gazda részesül induló támogatásban. Így négy támogatási körben összesen mintegy 60 milliárd forint áll rendelkezésre, több mint 5000 ifjú gazdálkodó versenyképességének növelésére. Ebből 24,5 milliárd forint összegű támogatást már a miniszterelnökség, mint irányító hatóság ítélt meg. A pályázat célcsoportjaként azokat a 18 és 40 év közötti ifjú gazdákat jelölték meg, akik először kezdenek gazdálkodni mezőgazdasági üzem vezetőjeként, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat legalább 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik. A támogatás a vállalkozás elindításához, a birtokszerkezet átalakításához, a vidék fejlesztéséhet járul hozzá.

HBN


Több fiatal gazda jut induló támogatáshoz

Mintegy nyolcszázzal több fiatal gazda részesül induló támogatásban a számukra idén negyedik alkalommal kiírt pályázaton, mivel ponthatárt 90-re csökkentették a korábbi 103 pontról, tekintettel a nagy érdeklődésre - közölte a Miniszterelnökség a kormányzati hírportálon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában