Helyi közélet

2014.12.15. 12:25

„Szertelen” szenvedéllyel

Debrecen, Budapest - Az öröm forrása nem csak káros függőség lehet.

Debrecen, Budapest - Az öröm forrása nem csak káros függőség lehet.A mozgás, a zene, a művészeti alkotótevékenység, sőt a tudomány is válhat szenvedéllyé. Erre szeretné felhívni a figyelmet a „Legyen más a szenvedélyed!” elnevezésű, európai uniós finanszírozású kiemelt projekt.

Blogokat is figyelnek

Burszki Mónika, a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda megbízott főosztályvezetője, szakmai vezetője a projektben megvalósuló road show debreceni állomásának apropóján ismertette a program eddigi tapasztalatait.

– Szakemberek, politikusok, művészek és sportolók fogtak össze a közös cél érdekében. A fő feladat arra felhívni a figyelmet, hogy honnan tudnak a fiatalok segítséget kérni – mutatott rá Burszki Mónika. – A program részeként az új pszichoaktív szerek hatásait térképezzük fel, és ismertetjük meg a szélesebb társadalmi rétegekkel. A blogokat, internetes felületeket figyeljük, s a pszichoaktív szerekről megjelent írásokra koncentrálunk kulcsszavak alapján. Nem a szakemberek ezeknek a szakértői, hanem a fogyasztók. Megosztják a kliensek egymás között a tapasztalataikat, s az ő leírásaik nyomán tudjuk, milyen új szerek jelentek meg, s ezt közöljük az addiktológiai centrumokkal, mentősökkel.

Mi jön fel a biofűre?

– Nehéz nyomon követni, hogy az új szereknek milyen hatásaik vannak. A blogokon írtakból a szakemberek is tanulhatnak. Egy magyarországi cég kifejlesztett egy szoftvert, amely önállóan figyeli a kulcsszavas keresések alapján a netes megnyilvánulásokat. Most finomítjuk a módszereket, hiszen akkor jönnek le a jó adatok, ha eltaláljuk a megfelelő keresőszó-csoportokat (például a biofű keresőszóra ne a műfüves focipályáról szóló oldalakat hozza fel). A szoftver rettenetesen nagy háttérinformációt tud elraktározni, abból később is lehet szelektálni. Nyilván csak abból tud keresni, amit posztolnak. De e rövid idő alatt is szert tettünk sok tapasztalatra. Például a Facebookot nem használják a fogyasztók az egymás közötti információcserére. Miért? A közösségi portálon a szüleik is fent lehetnek, s előttük nem akarják felfedni ezeket a titkokat – ismertette a szakmai vezető.

Szakembereknek is

– Két célcsoportunk van, egyrészt a 12-29 éves fiatalok, illetve maga a szakma, azaz azok a szakemberek, akik ezekkel a kábítószert élvező fiatalokkal foglalkoznak. A „Legyen más a szenvedélyed” megszólítja a kábítószer-függőség területén dolgozó szakembereket is, a szociális ellátásban dolgozókat, a pedagógusokat, a hitoktatókat, a rendvédelmi, igazságügyi és büntetés-végrehajtási intézmények munkatársait. A szakemberek részére szervezett workshopsorozat mellett három nagyszabású rendezvényt is megvalósítunk, egy nyugat-magyarországi, egy kelet-magyarországi, és egy nemzetközi gyermekaddiktológiai konferenciát. A cél az egészséget előtérbe helyezni, s a helyi közösségek, a családok megtartó erejét kiaknázni – zárta szavait Burszki Mónika.

HBN


Országos túra

  • A kezdeményezés 2014. március végén indult, és 15 hónap alatt összesen 78 eseményre épül.
  • A nyár folyamán a projekt munkatársai jelen voltak a Volt Fesztiválon, a Balaton Soundon, az EFOTT-on és a Campus Fesztiválon.
  • A szeptembertől indult országos road show hasznos tudást ad a résztvevőknek a droghasználat veszélyeiről és a megelőzésről.
  • Sportolók, színészek az energiák kiélésének pozitív felhasználására mutatnak személyes példát.
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában