Helyi közélet

2014.11.17. 14:17

A mentők új terepjárókkal készülnek a téli időre

Hajdú-Bihar - Téli üzemmódban a közlekedési szervezetek és a védelmi szolgálatok.

Hajdú-Bihar - Téli üzemmódban a közlekedési szervezetek és a védelmi szolgálatok.A téli felkészülés keretében koordinációs értekezletet tartott a megyei katasztrófavédelem a társ-, és együttműködő, valamint az önkéntes és karitatív szervezetek részére pénteken – tájékoztatott Kelemen-Madai Petra, a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Szabó Imre, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei polgári védelmi főfelügyelője elmondta: már felmérték, ellenőrizték a befogadó- és melegedőhelyeket, szükségparkolókat, számba vették a kockázati helyszíneket, a nagyobb havazás esetén elzárttá váló településeket.

Téli üzemmódba állt át minden együttműködő partner, így a megyei rendőr-főkapitányság, a Hajdú Volán, a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár, a MÁV és a Debreceni Mentőállomás gépjárművei is.

– A TIGÁZ DSO egy úgynevezett üzemmenet folytonossági tervvel biztosítja, hogy a baj óráiban se maradjon ellátatlanul közel 300 ezer fogyasztója – mondta a szolgáltatót képviselő Kékis András. Az áramszolgáltató is belső gyakorlatokat tartott, illetve a transzformátor állomások és főelosztó hálózatok téliesítése is megtörtént.

– A Közút és a Hajdú Volán szakemberei is felkészültek, előbbi összesen 33 géppel és elegendő szóróanyaggal áll készenlétben az utak letakarítására.

A Hajdú Volánt Mező Tibor képviselte, aki kiemelte, ha szükséges, át tudnak állni 24 órás szolgálatba. – Egyetlen utast sem hagyunk a hidegben, a zord időjárás esetén a várótermeket is meg tudjuk nyitni – tette hozzá.

Harcsa János, a mentőállomás műszaki vezetője arról számolt be, hogy a megyében naponta 51 jármű végez mentést, ez a szám az éjszakai órákban 35 kocsit jelent. Két új, terepjáró képességű autó is dolgozik Hajdúnánás és Létavértes térségében, ahol ez a rosszabb útviszonyok miatt nagy segítséget jelent.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában