2014.06.19. 09:56
Minőségfejlesztés felsőfokon
Debrecen - Országos előadássorozatának utolsó állomásaként a Debreceni Egyetemen rendezett egynapos műhelymunkát a Tempus Közalapítvány.
Debrecen - Országos előadássorozatának utolsó állomásaként a Debreceni Egyetemen rendezett egynapos műhelymunkát a Tempus Közalapítvány.
Május 15. és június 18-a között Budapesten és az ország valamennyi konvergencia-régiójában szerveztek hasonló programot azzal a céllal, hogy a felsőoktatás minőségfejlesztésével növekedhessen az intézmények nemzetközi versenyképessége. A sorozat részeként június 18-án a Debreceni Egyetemen rendeztek műhelymunkát.
- A programokra elsősorban a képzés területén, tanulmányi osztályokon dolgozó szakembereket, valamint a külföldi programokkal foglalkozó Campus Hungary és Erasmus koordinátorokat hívtuk meg, hiszen elsősorban az ő munkájukat segítik a műhelymunka során elhangzó információk – tájékoztatta az unideb.hu portált Somoskői György, a Tempus Közalapítvány szakmai koordinátora.
- Nincs olyan ország, ahol tökéletesen működne a felsőoktatás, és nincs olyan egyetem sem, amely ne szeretne ezen a problémán javítani. Ezért fontos a mostani műhelymunka is, amelynek eredményét mi is megpróbáljuk hasznosítani - mondta köszöntőjében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.
- Legfontosabb feladatunk a közös gondolkodás arról, hogyan lehetne a tanítás, a tananyagok minőségét, a kreditrendszert, a képesítések szabályzóit úgy alakítani, hogy a hazai felsőoktatás képzési gyakorlata jobban illeszkedjen a külföldön már bevált rendszerekhez. Jelenleg még sok az eltérés, és ez gyakran akadálya a kapcsolatok zökkenőmentes működésének és a külföldön szerzett kreditek elismerésének - hangsúlyozta Derényi András, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa.
- Debreceni Egyetem -